Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Pár héttel ezelőtt robbant a bomba, hogy a debreceni tulajdonos Szima Gábor kijelentette Nenad Novakovic lába már nem bírja a profi futballt, így biztos benne, hogy vissza fog vonulni.
Másnap Novakovic több sajtóorgánumban kijelentette, hogy dehogy vonul vissza, továbbra is profi focista akar lenni, de valószínű erre már Debrecenben nem lesz lehetősége. Mára már az is látható, hogy a Debrecen hivatalos honlapján a kapus már nem tagja egyik csapat keretének se. A szerb kapus korábbi pályafutása során megfordult számtalan csapatban, ország szerint: szerb, dán, olasz, norvég egyesületek mezét húzta magára, mielőtt 2011 januárjában aláírt volna a Lokihoz. Eddig még hivatalosan senki nem erősítette meg a szakítást.
Novakovic NB I-es statisztikája:
2010-11 tavasz | Debrecen | 8 | – |
2011-12 ősz | Debrecen | 17 | – |
2011-12 tavasz | Debrecen | 8 | – |
2012-13 ősz | Debrecen | 1 | – |
2013-14 ősz | Debrecen | 7 | – |
2013-14 tavasz | Debrecen | 13 | – |
2014-15 ősz | Debrecen | 11 | – |
2014-15 tavasz | Debrecen | 6 | – |
Összesen: 71 mérkőzésen játszott a magyar élvonalban.
Endrődi Dávid
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…