“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Ahogyan Magyarországon, úgy északi szomszédunkban Szlovákiában is zajlik a 2016/17-es szezon, a Fortuna Liga csapatai hétvégén a második fordulót taposták. Egyedüliként immáron Priskin Tamás együttese a Slovan Bratislava hibátlan, ráadásul az ötgólos bajnokin a Zlate Moravec ellen a magyar válogatott csatár lőtte a győztes találatot büntetőből végig játszva a mérkőzést. Emellett kezdőként kapott helyet a végül a Trnava ellen 2-1-es vereséget szenvedő DAC-ban Vida Kristopher, a Hollandiából szerződtetett magyar légiós 58 percet kapott edzőjétől.
Priskin Tamással kapcsolatban elhalkultak azon pletykák, miszerint elhagyja a pozsonyi csapatot és hazatér Székesfehérvárra. A történések sora arra utal, hogy ezt a szezont is a Slovan Bratislava színeiben tölti.
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?