Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Atletico legyűrte angol ellenfelét! – videóval

Újabb izgalmasnak ígérkező felkészülési találkozó került a mai nap folyamán megrendezésre a Bajnokok Nemzetközi Tornáján belül, hiszen a Tottenham Hotspur az Atletico Madriddal mérkőzhetett meg. Habár az angol klubnak sokkal több helyzete volt, viszont ennek ellenére a “matracosok” örülhettek a végén, akik egyetlen komolyabb lehetőségüket gólra tudták váltani. 

13872823_10154364086387389_7353734519728106413_n

Tottenham Hotspur – Atletico Madrid 0-1 (0-1)
G.: – ill.
Godin(40.)

A találkozót mindkét fél jól kezdtek, hiszen az angol és a spanyol együttes előtt is gyorsan adódtak kisebb lehetőségek. Az első komolyabb szituációt a 6. percben jegyezhettük fel. Ekkor Eriksen eresztett meg egy távoli lövést, amely Oblak szerencséjére középre tartotta, így hárítani tudta a dán próbálkozását. A 10. minutumban ismét Spurs kísérletet láthattunk, egy szögletet követően Onomah elé került a labda, aki ezután telibe találta a felső lécet. A 21. percben Lamela kapott remek indítást, de az argentin szélső kísérlete is a kapufán csattant. Habár Mauricio Pochettino legénysége jóval több helyzetet dolgozott, viszont ennek ellenére a vezetést az Atletico Madrid szerezte meg a 40. minutumban. Gabi szabadrúgása után Diego Godin fejelt a hálóba. 

A fordulás után a Tottenham menedzsere több helyen is változtatást eszközölt, míg Simeone nem cserélt a szünetben. Az 58. percben a Spurs közel járt az egyenlítéshez, azonban Oblak bravúrral hárította Mason lövését. A 62. minutumban Janssen végezhetett el szabadrúgást, de a “matracosok” portásának az eszén ő sem tudott túljárni. A rengeteg csere miatt valamelyeset visszaesett a játék színvonala a második félidőre. Az Atletico Madrid találatára nem volt képes válaszolni a Hotspur, így a spanyol gárda örülhetett a találkozó végén. 

https://www.youtube.com/watch?v=Sdjk8JBdEZU

További program és transzferkörkép a csapatok révén

tottenham-hotspur-logo-867FE9A18B-seeklogo.com

Augusztus 5. 16:00 Tottenham – Internazionale

Érkezők: Vincent Janssen (AZ Alkmaar), Victor Wanyama (Southampton)

1410535764_fc-atletico-madrid-256

Július 31. 06:00 Melbourne Victory – Atletico Madrid
Augusztus 6. 20:30 Galatasaray – Atletico Madrid
Augusztus 12. 18:30 Cádiz – Atletico Madrid

Érkezők: Nico Gaitán (Benfica), Sime Vrsaljko (Sassuolo), Diogo Jota (Pacos de Ferreira), Axel Werner (Rafaela)

Távozók: Jesus Gamez (Newcastle), Leo Baptistato (Espanyol), Ron Kranevitter (Sevilla-kölcsön), Joshua Guilavogui (Wolfsburg)