Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vitesse: Visszatért a csapat egykori támadója! – hivatalos

A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő Vitesse Arnhem szerződtette korábbi támadóját, aki az elmúlt években több nevesebb ligát is megjárhatott. 

13882148_1155204747870853_961786264088142989_n

A Vitesse Arnhem szerződtette egykori játékosát, nevezetesen Ricky van Wolfswinkelt – adta hírül az együttes hivatalos honlapja. A 27 esztendős támadó három évre szóló kontraktust írt alá régi-új csapatával. A holland klub nem hozta nyilvánosságra az átigazolási díjat, de a transfermarkt szerint 600 ezer euró ellenében érkezett a Norwich Citytől. 

Ricky van Wolfswinkel a 2007/2008-as szezon folyamán mutatkozhatott be a Vitesse felnőtt csapatában, majd a következő kiírás során alapemberré is vált. Ezt követően az Utrechthez szerződött, ahol két esztendőt töltött el, viszont rengeteget fejlődött. Minden frontot egybe véve 84 találkozón 39 gólig jutott. A 2011-es nyári átigazolási piac során a Sporting Lisszabon kaparintott meg a játékjogát, amelynél szintén két idényt húzott le, 88 tétmeccsen 45 találatot jegyezhettek fel a neve mellé. Az elmúlt három esztendőben játszhatott az angol, a francia és a spanyol élvonalban is, de egyik nevesebb ligában sem tudott maradandót alkotni. A holland bajnokságba visszatérő labdarúgó korábban a nemzeti csapatban is pályára léphetett 2 meccs erejéig. 

Németh Boldizsár