Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A PSG is csábítja a Real szélsőjét – Sajtóhír!

Spanyolországi sajtóértesülések szerint a PSG újonnan kinevezett spanyol vezetőedzője, Unay Emery is szívesen látná a francia fővárosban a Real Madrid többnyire mellőzött szélsőjét, Jesé Rodriguezt.

(Kép: ronaldo7.net)

Egyre többet hallani arról, hogy Jesé távozhat a Real Madridtól a nyár folyamán. Legutóbb a Liverpoollal boronálták össze a 23 éves spanyolt, most pedig a francia bajnok PSG érdeklődéséről hallani. A Marca szerint a franciák új edzője, Unay Emery nagy rajongója a Real saját nevelésű játékosának, akit még 2013-ban,  sevillai regnálása alatt is megpróbált már aktuális csapatához szerződtetni – Sikertelenül.
Emery és a PSG mellett szólhat – természetesen a párizsiak kifogyhatatlan pénztárcáján kívül -, hogy Jesé az elmúlt szezonban már többször is kifejezte nemtetszését, mondván közel sem elégedett játékidejével a blancóknál; ráadásul Jesé szerződéséből is csak 1 év van már hátra.

A madridi sportnapilap ‘komolynak’ nevezte a franciák érdeklődését, megemlítve, hogy PSG mindenképpen megvenné Jesét a nyáron, azonban a Realnál elsősorban inkább egy kölcsönszerződésben gondolkodnának. Jesé képviselője, Gines Carvajal a héten már egyeztetett a játékos jövőjéről, a Real ügyvezető igazgatójával, José Angel Sánchezzel. A Marca hozzáteszi azt is, hogy annak ellenére, hogy Zinedine Zidane jelezte, számolna Jesével, a szélső nyári klubváltására reális esély mutatkozik.

Jesé Rodriguez az elmúlt idényben minden sorozatot figyelembe véve, 38 mérkőzésen jutott szóhoz, összesen 6 gólt és 8 gólpasszt szorgoskodott össze.

Nagy Ákos