Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bastian Schweinsteiger lemondta a válogatottságot!

Lemondta a válogatottságot a Manchester United alkalmazásában álló német középpályás, nevezetesen Bastian Schweinsteiger. A rutinos labdarúgó facebook oldalán jelentette be a hírt.

football-germany-bastian-schweinsteiger_3483024

“Szeretném megköszönni a szurkolóknak, az edzőknek, és azoknak is, akik a csapat körül dolgoznak. Százhúsz mérkőzésen játszhattam a válogatottban a hazámért. Ezek a pillanatok és a megszerzett tapasztalatok rendkívül sikeresek és szépek voltak. Visszavonulok a nemzeti csapattól, amely számomra mindig egy értékes család marad (…). Mindent köszönök a szurkolóknak, ez egy felejthetetlen élmény volt a számomra.” 

Bastian Schweinsteiger 2004 júniusában debütálhatott a német labdarúgó-válogatott színeiben, méghozzá éppen a magyar nemzeti együttes ellen, amelyet ugyebár Torghelle Sándor duplájának köszönhetően a mieink húztak be. Az első tornája az akkoriban megrendezett Európa-bajnokság volt, amin rendkívül alul teljesített a nationalelf, hiszen már a csoportkörben búcsúzni kényszerültek. Ezt követően még három Vb-n (2006, 2010, 2014) és szintén ugyan ennyi Eb-n (2008, 2012, 2016) vehetett részt. A német csapat legrosszabb esetben mindig elődöntőt játszhatott ezen rangos eseményeken, míg döntőbe csupán kétszer jutottak el. Legnagyobb sikere egyértelműen a 2014-es Világbajnokságon megkaparintott aranyérem volt, de emellett begyűjtött társaival két Vb bronzérmet (2006, 2010) és egy Eb ezüstérmet (2008) is. Hazája válogatottjában összesen 120 alkalommal léphetett pályára, melyek során 24 találatig jutott.