A Valencia kölcsönvette az Atletico korábbi játékosát!
A Valencia kölcsönvette az Atletico Madrid egykori középpályását, aki az elmúlt félévben a Premier League-ben rúghatta a bőrt – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
A Valencia a szezon végéig kölcsönvette az Atletico Madrid korábbi játékosát, nevezetesen Mario Suarezt, aki jelenleg a Watford alkalmazásában áll. A szerződés egyébként magába foglal egy vásárlási opciót is. Tehát amennyiben meggyőzi teljesítményével a klubot, akkor akár végleg a „denevéreknél” maradhat.
Mario Suarez az Atletico Madrid utánpótlásában nevelkedett. A felnőtt csapathoz a 2005/2006-os idényben csatlakozhatott, néhány meccsen lehetőséget is kapott, majd a következő években többször is kölcsönadták. A 2008-as nyári átigazolási piac során a Real Mallorcához igazolt, de két esztendőben belül visszatért a „matracosokhoz.” A második ciklusa öt szezonon át tartott, az aranykorszakát élő együttesben többnyire alapembernek számított. Minden frontot egybe véve 179 találkozón léphetet pályára 2010 és 2015 között. A 2015/2016-os kiírást a Fiorentina színeiben kezdte meg, de a kevés játéklehetőség miatt télen távozott, és aláírt a Watfordhoz.
Németh Boldizsár