5 tény a Watford – United találkozóról
A Vörös Ördögök nagyon gödörbe kerültek az utóbbi három fordulóban. A városi rivális, Manchester City elleni zakót követte az Európa Ligában a Feyenoord ellen elvesztett mérkőzés, majd ezen a hétvégén sem jött össze a csapatnak idegenben. A Watford meglepetésre, 3:1-re győzte le Jose Mourinho együttesét.
Íme, néhány tény a mérkőzéssel kapcsolatban
Nő a rés
Az ideális szezonkezdés után – a csapat az első három mérkőzését megnyerte – rémálommá változott az idény további szakasza a Vörös Ördögöknek. A Manchester City elleni városi rangadó elvesztése után valami megtört a csapatban, és sorra szállítják az elfogadhatatlan eredményeket. Nem úgy, mint a városi rivális City. Guardiola együttese könnyedén lépett túl szombaton a Bournemouth-on.
Az jövő sem lesz könnyű a Vörösök számára. A meglepetésbajnok Leicester után az Anfield Roadra kell látogatnia a csapatnak, és közben még a nemzetközi porondon is helyt kellene állni.
Martial esete
Mourinho erre annyit reagált, hogy a bíró és a vonalbíró hibájával ő nem tud mit kezdeni. Britos először a labdát rúgta el, és csak utána Martial lábát, amiért szabadrúgást kellett volna ítélni. Gary Neville a Twitterén írta meg, hogy az esetet mindenképpen le kellett volna fújni.
A szuper csere, Zuniga
A remek csere. A mester jókor cserélt, mivel a játékosnak elég volt egy perc, még szinte fel sem vehette a játék ritmusát, de már gólt szerzett. Az ő találatával, amit a 83. minutumban jegyzett szerezte meg a Watford a vezetést.
Ha Rashford nem lett volna
A fiatal tehetség a 62. percben villant meg, és az ő találatával változott újra egálra az állás. Az már más kérdés, hogy a mérkőzést a United elbukta, de ha ez a gól nem lett volna, akkor még az esélye is elveszik annak, hogy a Vörös Ördögöknek bármilyen reménye is legyen a pontszerzésre.
Bajok a támadósorral
Csupán két kaput eltaláló lövése volt a csapatnak. Ebből az egyik Rashford gólja, a másik pedig Ibrahimovic fejese. A támadásokat a jövőben sokkal jobban fel kell építeni, mivel, főleg a top csapatok ellen ez a teljesítmény kevés lesz. Mourinhonak rendet kell raknia a fejekben, és a jövőben ösztönözni a játékosait arra, hogy sokkal hatékonyabbak, és gólveszélyesebbek legyenek az ellenfél kapujára.
kép: skysports.com
Nagy Gábor