Wes Brown a Championshipben folytatja!
Az angol másodosztályban folytatja pályafutását a Manchester United egykori hátvédje, nevezetesen Wes Brown. A rutinos labdarúgó legutóbb a Sunderlandot erősítette.
A szebb napokat is látott Blackburn Rovers színeiben folytatja pályafutását Wes Brown – számolt be róla a klub hivatalos honlapja. A 36 esztendős hátvéd a szezon végéig írt alá a Championshipben szereplő gárdához, aki legutóbb a Sunderland színeiben rúghatta a bőrt.
Wes Brown a Manchester United utánpótlásában nevelkedett, majd ott is vált profi labdarúgóvá. A felnőtteknél az 1997/1998-as szezonban mutatkozhatott be, a későbbiekben pedig egyre több játéklehetőséghez jutott. A „vörös ördögöket” összesen 14 idényen át erősítette. Összességében kirobbanthatatlannak számított a kezdőből, viszont balszerencséjére rengeteg komoly sérüléssel bajlódott, az 1999/2000-es kiírás során például egyszer sem volt bevethető állapotban. Az angol sztárcsapatnál minden frontot egybe véve 362 találkozón lépett pályára. Társaival nyert többek között 5 bajnoki címet illetve kétszer elhódították a Bajnokok Ligáját.
Németh Boldizsár