Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: A góllövőlista állása, gólkirályok és rekorderek!

Korábban BEK (Bajnokok Európa-kupája) néven, az 1992/93-as szezon óta pedig Bajnokok ligájaként fut Európa legrangosabb kupasorozata, melyet klubcsapatok számára írnak ki. Az idei (2016/17) kiírásban a mezőny a csoportkör 4. fordulóját hagyta a háta mögött hét közben, mi pedig aktuálisnak láttuk a góllövőlista állásának bemutatását, hiszen egyre jobban kirajzolódnak az idei esélyesek. Emellett bemutatjuk a BL eddigi gólkirályainak listáját, illetve a sorozat valaha volt legeredményesebb játékosait.

maxresdefault

Lionel Messi az FC Barcelona klasszisa egészen káprázatos szezonrajtot kapott el, hét góljával jelenleg toronymagasan vezeti a Bajnokok Ligája góllövőlistáját, s nem túlzás kijelenteni egy Celtic és egy Mönchengladbach elleni csoportmeccs előtt, hogy az idei cím fő várományosává lépett elő. Érdemén pedig hatalmasat emel a tény, miszerint ebből négyszer a Manchester City hálóját vette be. Mesut Özil csatárokat megszégyenítő módon termeli a gólokat, Edison Cavani és Robert Lewandowski pedig a tőlük elvárható kiegyensúlyozottsággal ott van a legeredményesebbek között. Az üldözőbolyban ott van Agüero, Aubameyang, vagy éppen az a Milik, akinek a Napoli színeiben remekül indult a szezon, ám komoly sérülés miatt hosszú időre kiszállt. Thomas Müller és Cristiano Ronaldo idén eddig a BL-ben visszafogottan teljesít.

Aktuális góllövőlista négy csoportmeccs után

teljes-kepernyo-rogzitese-2016-11-04-83945

Az előző évezred végén sokkal változatosabb volt a gólkirályok névsora, mint az utóbbi évtizedben, duplázni gyakorlatilag senki nem tudott egymást követő esztendőben. Érdekesség, hogy az 1996/97-es szezonban 5 találattal egyedüliként tudott gólkirály lenni az Atletico Madrid labdarúgója Milinko Pantic.

Gólkirályok – Amióta a BEK helyett BL-t írunk

bl-1

Az ezredfordulót követően volt meg a sorozat első duplázó gólkirálya, ez az érdem a Real Madrid ikonja Raúl nevéhez köthető. Ráadásul ez egymást követő szezonban jött össze, igaz előbbi kiírásban társgólkirály volt. Aztán jött egy Ruud van Nistelroy dupla, a Manchester United hollandja volt az első játékos a BL-ben aki átlépte a 10 gólos küszöböt és vágül 12 találattal lett első. Cristiano Ronaldo és Lionel Messi versenyfutása a 2007/08-as szezonban érett be, akkor a portugál zseni első ízben nyerte el az elismerést, majd a Barca argentinja Messi ezt követően zsinórban négyszer lett a sorozat legeredményesebb játékosa. A 2011/12-es szezonban 14 gólra növelte az egy szezonon belüli gólrekordot, majd mint valami jó váltó futó “átadta a stafétabotot” CR7-nek, aki zsinórban négyszer tudott szintén a sorozat legeredményesebb labdarúgója lenni, igaz a 2014/15-ös kiírásban Lionel Messi és a szintén Barcás Neymar társaságában. Az is érdekesség, és kuriózum, hogy egy klub még soha nem adott addig a pillanatig két gólkirályt, pláne nem 10-10 góllal, mely egy roppant magas szám. A portugál EB-győztes Ronaldo 17 gólt lőtt a 2013/14-es szezonban, ezzel pedig rekordernek számít egy szezonon belül. Tavaly “csak” tizenhatig jutott…!

Gólkirályok – Az ezredforduló óta

bl-2

Ami a sorozat legeredményesebb labdarúgóit illeti egybeértve itt most BEK és BL, igazi legendák nevét találjuk a listán. Közülük jelenleg négy aktív labdarúgó, az éllovas Cristiano Ronaldo és az őt követő Lionel Messi. Érdemes nem csak a gólok számát megnézni, hiszen a lejátszott meccsszám mellett további érdekes adatokat lehet fellelni. Ki milyen hatékonysággal lép pályára, mely csapatok színeiben jutott el idáig, illetve mikor debütált a sorozatban, vagy éppen hány évet töltött el ott. A jelenkor és az utóbbi évtized két legjobbja Messi és Ronaldo már most elszakadt a mezőnytől, s ki tudja még meddig juthatnak. Egy biztosnak tűnik, mindketten 100 BL-ben rúgott gól felett fejezhetik majd be! Talán már az idei szezon után…

A BL és BEK valaha volt legeredményesebb játékosai

bl-3