Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: Nyáron érkezhet új jobbhátvéd – Sajtóhír!

Az FC Barcelona Joao Cancelo szerződtetését 2017 nyarán tervezi, legalábbis a katalán Sport című napilap internetes kiadása szerint.

(Kép: deportevalenciano.com)

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a téli átigazolási szezonban a mellőzött Aleix Vidal helyére könnyen lehet, hogy jobbhátvédet igazol majd az FC Barcelona. A katalánok kívánságlistáján előkelő helyen szerepel a Valencia 22 esztendős játékosa Joao Cancelo.
A Barca érdeklődésének komolyságát jelzi, hogy az eddig négyszeres portugál válogatott jobbhátvédet az elmúlt fél évben többször is megtekintették klubcsapatában a Barcelona megfigyelői, köztük Robert Férnandez sportigazgató is.

A luzitán játékos szerződtetésének lehetősége Dani Alvás távozását követően állítólag már a nyáron is felmerült a Camp Nouban, de ahogy azt a Sport mondja, a Barcánál más posztokra erősítettek inkább.
A katalán sportnapilapnál azt is tudni vélik, hogy a Cancelo-transzfer legközelebb a következő nyáron lesz újfent terítéken a gránátvörös kékeknél, hiszen januárban a vezetők nem terveznek nagyobb összegeket játékosok vásárlásra fordítani, Canceloért pedig legalább 25 millió eurót kérhet a Valencia.
A Barcelona védelmének jobb oldalán így vélhetően továbbra is az amúgy számára idegen poszton megbízhatóan teljesítő Sergi Roberto maradhat az első választás.

Nagy Ákos