Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: A Real Madrid a hajrában mentett pontot, elszalasztotta a Barca – videó!

A 14. fordulóban futott össze idén első alkalommal a Real Madrid és a Barcelona, az eredmény pedig nem teljesen az, amire számíthattunk – egy nem különösebben jó meccsen, egy utolsó perces gól döntött.

Kép: AS

Kép: AS

Óriási lehetőség előtt állt a Barcelona: a Camp Nouban fogadták a veretlenül éllovas Real Madridot, amely 6 ponttal előzte meg őket a forduló előtt. Sérültjeik is nagyrészt felépültek: Alba és Pique is ott volt a kezdő csapatban, és végre Iniesta is leülhetett a padra hosszú kihagyása után – egyedül Mathieu hiányzott. A túloldalon már más volt a helyzet: Bale, Kroos és Morata is sérüléssel bajlódik, így nem játszhattak az ősi rivális ellen – Casemiro viszont felépült, így a padra már odaülhetett. A Real egy nagyon érdekes felállással készült: Isco, Kovacic és Modric adták a középpálya lelkét, de nem a jól megszokott, 4-3-3-as felállásban prezentálták mindezt, hanem a 4-2-3-1-ben, ami jóval masszívabbnak bizonyult.

Ami a mérkőzést illeti, ott már voltak gondok. Az első félidőben nem igazán derült ki az, hogy miért is lenne ez a két csapat a legjobb a világon, ahogy az sem látszott valami jól, hogy ezek a játékosok kivételes képességekkel bírnának. Elég sótlan lett az első 45 perc, amely kiegyenlített játékot hozott. Mind a két gárda odafigyelt a védekezésére és nem vállalt ésszerűtlen kockázatot semmilyen téren. A Real az első percekben és a szünet előtt talált magára, a kettő közti periódusban pedig inkább a katalánok akarata érvényesült – de leginkább senkié sem. Nem alakult ki túl sok helyzet, viszont volt sok apró szabálytalanság és hiszti, ami jelentősen lassított a játékon.

Kép: AS

Kép: AS

Gyakorlatilag kioltotta egymást a két csapat, a két edző pedig nem találta a fogást a másikon. Ebből is látszik, hogy egy jó játékoskeret és egy masszív, 4-4-2-es védekezés csodákra képes, ha az eredmény tartásáról van szó. Ha már mindenképp dönteni kéne, akkor inkább a vendégek lehettek elégedettebbek a látottakkal, főleg, hogy talán a nagyobb helyzeteik is nekik alakultak ki. Az mondjuk elég furcsa, hogy Zidane csapata az Atletico és a Barca ellen nyújtotta idén a két legjobb teljesítményét, néhol egészen szervezett csapat benyomását keltve. Még a végén kiderül, hogy az a maradék 12 meccs csak altatás volt, hogy megtévesszék, becsapják riválisaikat és a közvéleményt – persze itt most nem az eredményekről van szó, hiszen azok kiválóak voltak.

A Barcánál nyoma sem volt annak a dinamikának, és kreativitásnak, amely még nem is olyan régen Guardiola Manchester City-jét is térdre kényszerítette. A gránátvörös-kékek nincsenek jó formában mostanság – különösen igaz ez az MSN-re, akik a dél-amerikai válogatott meccsek óta kicsit nyúzottnak tűnnek. Ez persze nem lehet kifogás egy hazai clásicón, így hát Luis Enrique rendet is tett a fejekben a félidőben. A második játékrészre már egészen másképp futottak ki a barcelonai játékosok, akik onnantól kisajátították a labdát és úgy játszottak, ahogy az elejétől kellett volna. A Real Madrid nem kezdett el hősködni, hanem visszaálltak és kivártak, hátha lesz majd olyan lehetőség, amire lecsaphatnak.

Kép: AS

Kép: AS

Nem volt szerencséjük: az okosan építkező Barcelona előnybe tudott kerülni az 53. percben, amikor is Neymar szabadrúgása után Suarez fejelt a kapuba. Az persze egy másik kérdés, hogy a lassítások alapján eléggé lesgyanús volt az eset, de a játékvezető sípja néma maradt, így a gól is érvényes. Innentől tehát már nem tehette meg azt a Real, hogy csak úgy kivár és megpróbál a hazai hibákból élni – innentől nekik kellett generálniuk azokat és muszáj volt kezdeményezniük. Ez persze nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik. Zidane-ék berendezkedése ugyanis úgy volt addig kialakítva, hogy elrontsa a Barca játékát – innentől viszont éles váltásnak kellett volna bekövetkeznie. A helyzet viszont az volt, hogy a hazaiak köszönték szépen, remekül elvoltak így is.

Varázsütésre sokkal könnyedebben tudta járatni a labdát a Barca, több lett az üres, megjátszható terület és nem is tömörült be annyira a fővárosi gárda. Ez nagyon feküdt Messiéknek, akik addigra pont be is cserélték Iniestát, aki közel 30 percet kapott a mestertől. Semennyivel sem került több nyomás a katalánokra, ellenben a Real védelme sebezhetőbbé vált. A 68. percben akár el is dőlhetett volna végleg a találkozó, ám Neymar tőle kissé szokatlan módon fölé durrantott döntő szituációban. Ez egy jel volt: labdához kellett jutnia a Realnak, így Zidane beküldte Casemirót, de már ez sem hozott jelentő fordulatot a játékban. A Barca helyenként örömfocit bemutatva szövögette tovább az akciókat és teljesen kontroll alatt tartotta a mérkőzést.

Egyetlen aggódni valójuk csak a kihagyott helyzeteik miatt volt, de sokáig úgy tűnt, ez a Real már nem tud mit tenni. Egy darabig úgy tűnt, teljesen elveszítették a fonalat, aztán az utolsó percekben hirtelen visszatért a meccsbe Zidane csapata. A fehér mezesek minden erejüket beleadták és ha nem is túl kidolgozott akciókkal, de igyekeztek valahogy veszélyt teremteni ter Stegen kapuja előtt. Ami pedig a sors kifürkészhetetlen útjait illeti, ismét segített rajtuk egy csoda, ami menetrend szerint jött is a 90. percben. Csak úgy, mint az első gól ez is egy szabadrúgás után született, méghozzá Sergio Ramos fejeséből – az utolsó percben így pontot mentett a Real Madrid és 1-1-es döntetlennel megtartotta 6 pontos előnyét a bajnokságban.

Kép: AS

Kép: AS

Azon persze lehet vitatkozni, hogy ki érdemelt volna győzelmet, vagy pontot (főleg, hogy a Barca lesgóllal szerzett vezetést), de az szinte biztos, hogy jelenleg a Real Madrid a legmázlistább csapat Spanyolországban. A Barca a második félidőben nagyságrendekkel jobb volt és megérdemelt győzelmet aratott volna – ha le tudja zárni a találkozót. A jelekből viszont úgy tűnik, ezúttal Neymar lábában maradt az a két pont. A különbség változatlan tehát, a madridiak pedig továbbra is veretlenek. Zidane-ék nem tudnak kikapni.

Barcelona – Real Madrid 1-1
G.: Suarez (53.), Sergio Ramos (90.)

Barcelona: ter Stegen – Jordi Alba, Mascherano, Pique, Sergi Roberto – Andre Gomes (Arda Turan), Busquets, Rakitic (Iniesta) – Neymar (Denis Suarez), Luiz Suarez, Messi. Edző: Luis Enrique.

Real Madrid: Keylor Navas – Marcelo, Sergio Ramos, Varane, Carvajal – Kovacic (Diaz), Modric – Cristiano Ronaldo, Isco (Casemiro), Lucas Vazquez – Benzema (Asensio). Edző: Zidane.

http://www.dailymotion.com/video/x54bdov_sport

http://www.dailymotion.com/video/x54bjzh_sport

Baranyai Balázs