Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Az Atletico is botlott, nincs változás

A két nagy rivális döntetlenje után most kapott egy lehetőséget a sorstól az Atletico, hogy csökkentse hátrányát – ehhez az Espanyolt kellett legyőzniük a spanyol bajnokság 14. fordulójában.

Kép: AS

Kép: AS

Diego Simeone együttese az elmúlt öt fordulóban három vereséget szenvedett el – csak ennyi van nekik az egész szezonban. Az Atletico tehát kissé kiengedett mostanában, ez pedig a pozíciójukon is meglátszik. A jó bajnoki rajt után visszaestek és jelenleg a Sevillával állnak harcban a harmadik helyért. Szerencséjükre viszont a Sevilla kikapott az utolsó helyezett Granadától, a Barca és a Real pedig döntetlent játszott szombat délután – adva volt tehát a lehetőség az Atleti előtt a zárkózásra. Fernando Torres hátsérülése miatt nem játszhatott ezen az estén, viszont a többiek bevethetőek voltak – Cholo Simeone végül a Griezmann, Gameiro, Carrasco támadóhármasnak szavazott bizalmat.

A kezdés elég erőteljesre sikerült hazai részről: a fővárosiak hatalmas lendülettel, életerővel estek neki az Espanyolnak, akik eleinte nem álltak a helyzet magaslatán. Az Atletico sok labdát szerzett és gyors akciókkal próbált előnybe kerülni – ez végül nem következett be, köszönhetően a barcelonai védők hősies védekezésének. Csúsztak-másztak a kék-fehérek, ami pont arra volt elég, hogy tartsák a 0-0-t. Mindig le voltak maradva egy lépéssel riválisuk mögött, az Atleticósok ráadásul nagyon élesnek tűntek és elszántnak. Az Espanyol viszont sikeresen megúszta az első perceket, a lendület pedig később valamivel alább hagyott. A vendégek összekapták magukat, és egy értékelhető védelmet tudtak felhúzni a kapujuk elé, ami lelassította a Simeone-csapatot.

Kép: AS

Kép: AS

Ez mentette meg őket az első félidőben a kapott góltól, ám a másodikban minden kezdődött előröl. Az Atletico folyamatosan pörgette a játékot és igyekezett lehetőleg minél följebb labdához jutni, majd a villámgyors támadókkal minél nehezebb helyzetbe hozni az Espanyol védőit. Volt azonban egy tényező, ami miatt még ilyenkor sem jött össze a gól: Diego Lopez. A Real Madrid és az AC Milan korábbi portása remek formának örvend az elmúlt hetekben és bármilyen kilátástalan is volt a helyzet ezen az estén, valahogy mindig ott tudott teremni és a legnagyobb védelmi bakik után is hárítani tudott. Hazai szempontból frusztráló lehetett azt látni, hogy hiába próbálnak meg mindent, a gól nem akar összejönni – pedig ez volt a helyzet.

Simeone beküldte Correát és Gaitant is, de a helyzet csak nem akart változni. Annyira masszívan tette a dolgát hátul az Espanyol, hogy a matracosok nem tudtak mit csinálni. Pedig próbálták ők mindenhogy. Laposan paszolgatták be a labdákat az elöl kiugrásra kész társaknak, akik alkalmanként még el is tudták csípni azokat, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Igaz ez főleg Antoine Griezmannra, aki a hajrában többször is ziccerbe került, de ő sem talált be. A lábában maradt a gól és ezzel a győzelem is. Az Atletico így csak egy pontot gyűjtött, és a negyedik helyen áll 9 pont lemaradásban a városi rivális Real mögött. A nagyot küzdő Espanyol a 12. helyen tanyázik.

Atletico Madrid – Espanyol 0-0
G.:

Baranyai Balázs