Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Ebben a bajnokságban nincs olyan forduló, hogy ne legyen rangadó! – Előzetes

Elérkeztünk hát a 2016-s év utolsó olasz bajnoki fordulójához. Szomorú dolog ez, de mielőtt még teli sírnánk a zsebkendőnket, élvezzük ki a hétközi forduló találkozóit, majd tekintsünk a jövőbe, hiszen az utolsó forduló árnyékában egy kupadöntő is megbújik.

seriea20172

Kezdjük hát rögtön az elején egy igazán nem túl érdekfeszítő Atalanta – Empoli összecsapással. A hazaiak  éppen ki akarnak lábalni a felemás sorozatukból. Legutóbb egy biztató döntetlent értek el a Milan otthonában. A mérkőzés érdekessége, hogy Kessie lehet az utolsó meccsét játssza majd az kék-feketék mezében, miután Angliából konkrét ajánlatok érkeztek érte.

Lapozva a napon eljutunk szerdához, ami azt jelenti, hogy újabb rangadót látunk a hétvégi Juve – Roma és a Lazio – Fior után. Most az Inter fog találkozni a fővárosi sasokkal. Mindkét kimondottan jó formának örvend. A Lazio tavaly úgy megverte a Milánóiakat a bajnokság ezen szakaszában, hogy elindult a lejtőn a Mancini féle gárda (első helyről – negyedik helyig ). Most egy gödörből jönnek ki éppen Icardiék, de egy vereség könnyen visszavetheti a gárdát.

És végül jön a csütörtök, ahol nem kevesebb, mint hat találkozót rendeznek meg egyszerre. Olyan mérkőzések közül csemegézhetünk, mint a Roma – Chievo, a Torino – Genoa és… (dobpergés), a Fiorentina – Napoli! Tényleg nincs ebben a sorozatban olyan forduló, ahol ne legyen egy rangadó. Bár azt hiszem most a lilák bánják ezt a sorsolást. A Napoli ellen nem lesz egyszerű megúszni kapott gól nélkül. Főleg látván a Lazio elleni találkozójukat. Mindenesetre csak a győzelem lehet az elfogadható, mert lassan türelmüket veszítik a szurkolók a csapattal szemben.

Feltűnhetett már, hogy kimaradt Olaszország két legnépszerűbb klubja, a Milan és a Juventus. Na ők éppenséggel most Dohában élvezik az öt csillagos szállodájukat. Ugyanis majd pénteken megmérkőznek egymással az Olasz Szuperkupáért. Ennek egyik mellékhatása, hogy ők a 18. fordulóra szánt mérkőzésüket majd későbbi időpontba fogják lejátszani.

Kedd:

20:45 Atalanta – Empoli

Szerda:

20:45 Inter – Lazio

Csütörtök:

20:45 AS Roma – Chievo
20:45 Fiorentina – Napoli
20:45 Torino – Genoa
20:45 Palermo – Pescara
20:45 Sampdoria – Udinese
20:45 Cagliari – Sassuolo

A tabella 17 forduló után: 

nevtelenBSZ