Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A Simone Inzaghi által irányított Lazio a Crotonét látta vendégül az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 19. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A mérkőzés nem indult túl eseménydúsan, hiszen az első említésre méltó szituációig negyed órát kellett várni, melyet a hazaiak javára jegyezhettünk fel. Ekkor egy pazar átadás után Lombardi vette be az ellenfél hálóját, ám az ifjú támadó lesen tartózkodott, így a találatot érvénytelenítették. A 25. percben Immobile kapott remek indítást, az akció végén azonban az ünneplés elmaradt, mivel a lövését szögletre tudta paskolni a vendégek portása. A 30. minutumban Stoian buktatta Lombardit, amely után a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest azonban Biglia nem értékesítette, a bosnyák középpályás a felső lécet találta telibe. A 32. percben Marco Parolo lőtt kapura, amit azonban Festa lábbal hárítani tudott. A 38. minutumban a vendégek veszélyeztettek, Falcinelli előtt adódott ordító ziccer, de Marchetti óriási bravúrral védte a közeli kísérletét. Nem sokkal később Parolo tett kísérletet a gólszerzésre, azonban a léc alá tartó próbálkozását Festa gyönyörű mozdulattal védeni tudta.
A fordulás után ismét a Lazio veszélyeztetett először, az 57. percben Biglia szögletét követően de Vrij fejes éppen csak a kapu fölé szállt. A 69. minutumban újabb gólt érvénytelenített a játékvezető les gyanánt, de ezúttal a Crotone javára. A 80. percben Kishna lövése veszélyesen a léc alá csapódott, de Festa résen volt és hárított. A 86. percben Immobile próbált túljárni a vendégek portásán, ám ez végül neki sem sikerült. A 90. minutumban a Lazio megszerezte a vezetést, Ciro Immobil egy hatalmas védelmi hibát követően vette be az ellenfél hálóját!
Lazio – Crotone 1-0 (0-0)
Helyszín: Stadio Olimpico
Gólszerzők: Immobile(90.) ill. –
Sárga: Lombardi(15.), Immobile(90.) ill. Festa(54.), Rohden(77.)
Kiállítás:
Lazio: Marchetti – Basta, de Vrij, Hoedt, Radu – Parolo, Biglia(Rossi 82.), Milinkovic-Savic – Lombardi(Kishna 77.), Immobile, Alberto(Cataldi 82.). Vezetőedző: Simone Inzaghi.
Crotone: Festa – Sampirisi, Ceccherini, Ferrari, Martella – Rohden, Crisetig, Barberis, Stoian(Palladino 51.) – Trotta(Rosi 81.), Falcinelli. Vezetőedző: Davide Nicola.
https://www.youtube.com/watch?v=8ANqe-d80Pw
Sassuolo – Torino 0-0
Gólszerzők:
Az első félidőben mindkét csapat próbálkozott becsülettel, de komolyabb helyzetet egyik fél sem tudott kidolgozni. A kísérletek nagy százaléka jócskán a cél fölé vagy akár mellé szálltak. A második játékrészben nem változott a mérkőzés képe, így tehát mindkét együttes egy-egy ponttal gazdagodott…
Pescara – Fiorentina
A Pescara – Fiorentina találkozó későbbi időpontban kerül megrendezésre, a rossz időjárási viszonyoknak köszönhetően!
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…