Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Spurs védőjét vinné a Manchester City! – sajtóhír

Brit lapértesülés szerint a Pep Guardiola vezette Manchester City bejelentkezett a Tottenham Hotspur válogatott balhátvédjéért. A manchesteri “kékek” által célkeresztben lévő labdarúgó nem más, mint Ben Davies

davies_stoke_730a

A Manchester City szeretné leigazolni a 23 esztendős walesi válogatott védőt – írja a Sun. No, de az ifjú futballista játékjoga iránt állítólag azonban nemcsak a Guardiola vezette manchesteri alakulat mutat érdeklődést, hanem az Antonio Conte vezette Chelsea is. Daviest jelenlegi állomáshelyéhez 2019 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 7,65 millió fontra becsüli a piaci értékét. 

Ben Davies 2014 nyara óta tartozik a Tottenham Hotspur kötelékébe. Nos, Mauricio Pochettino minden szezonban megadja számára a lehetőséget, de összességében csak másodhegedűsnek számít Danny Rose mögött. A “sarkantyúsok” színeiben eddig minden frontot egybe véve 69 találkozón lépett pályára. Posztját tekintve egyébként eredetileg balhátvéd, viszont szükség esetén középhátvédként is bevethető. Az Európa-bajnokságban például végig az utóbbi pozícióban futballozott.