Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Las Palmashoz érkezik kölcsönbe a Barca korábbi horvát tehetsége – hivatalos

A kanári-szigeteki csapat hivatalosan is bejelentette, hogy kölcsönbe érkezik hozzájuk a Barcelona korábbi horvát középpályása, Alen Halilovic a Hamburgtól. 

alen-halilovic

Forrás: tsn.com

Halilovicot nyáron igazolta le a Bundesligában szereplő Hamburg 5 millió euróért, de nem igazán találkoztak a két fél elvárásai. A horvát középpályás október óta nem lépett pályára a csapatban, ezért a távozás mellett döntöttek. A Las Palmas érdeklődött utána a legkomolyabban, az üzletet pedig hamar meg is kötötték. A szerződés értelmében a horvát játékos 18 hónapig lesz kölcsönben a kanári-szigeteki csapatnál, és opciójuk van rá, hogy meg is vásárolják őt a kontraktus lejárta után.

“Ha egyik fél sem elégedett a jelenlegi helyzettel, akkor lépni kell.” – mondta Jens Todt, a Hamburg sportigazgatója a klub honlapján. “Minden jót kívánunk Alennek a Las Palmasnál.”  

Halilovic 2014-ig a Dinamo Zagreb csapatánál játszott, majd megvette őt a Barcelona. A katalán klubnál nem sok szerepe jutott a felnőtt csapatban, ezért 2015-ben kölcsön adták a Sportin Gijónnak. A szezont követően adták el végleg a németeknek a játékost.

Szigeti Andrea