Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Kitart a Celta lendülete; magabiztos volt az Eibar

A La Liga 20. fordulójában két meccset is rendeztek szombat este, meglepetésre viszont egyiken sem került sor: a Celta Vigo és az Eibar is sima győzelmet aratott.

laliga2017

A Celta Vigo rövid távon egyike a legerősebb csapatoknak Spanyolországban. Ha csak rövid, 4-5 fordulós szezonokat rendeznének, bizonyára már sokszoros bajnok lennének. Mivel viszont ez nincs így, a hullámvölgyek sem maradnak el. Most épp egy pozitív periódusban van a világoskék csapat, amit a kupában nyújtott produkciójuk is igazol: kiejtették a korábban gigantikus veretlenségi szériát produkáló Real Madridot a Király-kupából, ráadásul egyik meccsen sem kaptak ki a fővárosiaktól. Mi ez, ha nem meggyőző teljesítmény? Az őszük elég hullámzóra sikerült, feltűnően sok vereséggel – rájuk fért már egy kis pozitív széria. Ezt folytatták most a Leganes otthonában. Az újonc csapat ellen mondhatni kötelező volt a győzelem, a csapat pedig nem is okozott csalódást. Még ha nem is épp sziporkázó játékkal, de simán, 2-0-ra felülmúlták vendéglátójukat. A 32. percben Lemos szerzett egy szemfüles találatot, majd a második félidőben Guidetti egy büntető után állította be a végeredményt. A Celta ezzel 7. helyen áll a bajnokságban, a Leganes a 17.

A másik találkozó is hasonlóan alakult. Az Eibarnak hol jobban megy, hol kevésbé mostanság. Pedig erejüket senki sem vitatja – egy meccsen akárkit képesek megfogni, pláne hazai pályán. Márpedig most épp az Ipuruában játszottak és épp egy nyeretlenségi szériában lévő Depor ellen. A szebb napokat is megélt kék-fehér klub eddig főleg rossz védekezésével hívta fel magára a figyelmet, ez ügyben pedig lényeges változások ezen az estén sem következtek be. Az első 15 percben sikerült két gólos hátrányba kerülniük, ami már-már borítékolta számukra a sikerélmény újabb elszalasztását. Adrian bombája és Enrich találata után viszont még Colak fejesével sikerült visszakapaszkodniuk, de fáradozásaik hiábavalónak bizonyultak. A 72. percben Lejeune beverte a harmadikat is a lestaktikát nem túl acélosan alkalmazó vendég csapatnak, ami végül egy 3-1-es baszk-sikert eredményezett. Az Eibar a 9. helyen áll egy ponttal lemaradva a 7. Celta mögött; a Depor pedig egy ponttal előzi meg a szintén vereséget szenvedő Leganest.

Leganes – Celta Vigo 0-2
G.: Lemos (32.), Guidetti (66. – büntető)

Eibar – Deportivo La Coruna 3-1
G.: Adrian (4.), Enrich (15.), Colak (19.), Lejeune (72.)