Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Mindenki tudja, hogy Ramos. Ő hát! – videó

A La Liga 27. fordulójában a Barcelona után a Real Madrid is megszenvedett ellenfelével a bajnoki pontokért való harc során. Zidane együttese egy győzelemmel visszaelőzhette volna a katalán csapatot.

Kép: AS

Kép: AS

Óriási lehetőség kapujában állt a Real Madrid, hiszen vasárnap délután az FC Barcelona vereséget szenvedett a Deportivo La Corunától, így pedig a Királyiak visszavehették az irányítást a spanyol bajnokság élén. Ehhez persze győzniük kellett otthon a Betis ellen, ami azért nem tűnt egy lehetetlen küldetésnek. További optimizmusra adott okot, hogy a hét közben a Napoli ellen a BL-ben is továbbjutó csapat nem mozgott rosszul. Zinedine Zidane együttese feltűnően energikusan és támadó szellemben játszott, amit elősegített a Kroos-Isco-Modric trió is a középpályán – kreativitásban nem volt hiány, az biztos.

Főleg az első negyed órában szorította be nagyon ellenfelét a Real, ám a zöld-fehérek állták a sarat. Ekkor úgy tűnt, a játék képe alapján akár egy sok gólos madridi siker is kisülhet ebből. Nem jött össze a korai gól, így a lendület is visszaesett valamelyest és a vendégek is kezdték összeszedni a bátorságukat. Itt-ott érezni lehetett a pihenő Casemiro hiányát a szűrő pozícióban, hiszen a Betis futballistái olykor meg tudtak indulni a másik kapu irányába, de eleinte ártatlannak tűntek ezek a próbálkozások.

Aztán 20 perc elteltével jött egy kulcsszituáció, ami nagyban befolyásolta a mérkőzés további alakulását. Egy Betis kontra végén Brasanac felé érkezett egy indítás, ám a labda túl hosszú volt a szerb játékosnak, így az nem tudott hozzá érni. Keylor Navas is jött a kapujából, de ő sem találta el a játékszert – ellenben ellenfelét igen. Nagy ütközés lett a dologból, ami miatt Brasanac nem tudott már a labda után menni, pedig még épp elérte volna. Egyértelmű gólhelyzetben faltolta őt Keylor utolsó emberként, így szabadrúgásnak és piros lapnak kellett volna következnie – a játékvezető azonban nem fújt, inkább továbbot intett.

Kép: AS

Kép: AS

A sors azonban pár perccel később valamit visszaadott a Betisnek pár perccel később: egy szép akció végén vették célba a Real kapuját, Navas hárított is, ám egy óvatlan mozdulattal valahogy a saját kapujába kotorta a labdát. Ez a kellemetlen eseménysor hűen tükrözi, mennyire is volt ez jó meccse a Costa Rica-inak. A madridiak innentől kissé zavarban voltak és esett is a játékuk minősége. Leegyszerűsödtek az akcióik, többnyire csak kidobták a labdát Marcelóhoz vagy Carvajalhoz és érkeztek az ívelések CR és Morata felé. Habár ez nem egy bonyolult taktika, adott esetben, a megfelelő emberekkel lehet eredményes: Marcelo beadása után Ronaldo fejelt gólt a 41. percben, 1-1-re változtatva az állást.

A fordulás után sem változott olyan sokat a kép. A Betis továbbra is veszélyes volt, egyre céltudatosabbak, magabiztosabbak lettek. Tudták, merre vannak a Real Madrid gyenge pontjai, így gyors akciókkal rendre voltak lehetőségeik a gólszerzésre. A túloldalon inkább csak még gyengébb lett a produkció a második félidőre, mintsem javult volna. Kezdtek előjönni a Real megszokott helyezkedési hibák támadásban és sokkal kiszámíthatóbbak voltak – a zöldeknek nem is okozott komolyabb gondot a hazai támadók féken tartása. Határozottan esett a színvonal a meccs második felében.

Érezte ezt Zizou is és cserélt: érkezett Benzema és Lucas is, hátha egy kis friss lendület segít. A hajrára kanyarodva ahogy kezdett fáradni a Betis, úgy került egyre közelebb a vezetéshez a Real, ám a gól csak nem akart megszületni. CR mondjuk rúgott egy szépet, ám a játékvezető les címén érvénytelenítette azt, ráadásul még a portugál sem reklamált (a lassításból azonban úgy tűnt, nem volt les). Talán az eddigiekből is kitűnik, hogy a bíró fontos tényező volt az eredmény alakulásában. Még egy alkalommal csavart egyet a dolgokon 10 perccel a vége előtt: Piccini kapta meg második sárga lapját, így az utolsó percekre emberelőnybe került a Real Madrid.

A rutinosabb meccsnézők pedig már pontosan tudhatják, hogy mi következik ilyenkor. A madridi csatárok gólképtelenek, erőfeszítéseik hiábavalóak, ám ilyenkor előlép a háttérből egy másik fegyver, amire a jelek szerint valamiért nincs ellenszer: Sergio Ramos. Pontrúgásoknál igazából csak egy emberre kell figyelni, nehogy fejjel labdába érjen – a csapatoknak viszont valamiért ez túl nehéz feladat. Ramos persze érti a dolgát, de akkor is. Ez minden sorozatot figyelembe véve idén már a 10. találata volt, amivel házon belül a 4. helyen áll a góllövők között. A Real Madrid pedig ismét kiszenvedte valahogy azt a fránya három pontot, megbüntetve a Barcát a botlásáért.

A Real Madrid így egy meccsel kevesebbet játszva vezeti a bajnokságot 2 ponttal, a Betis pedig a 14. helyen áll.

https://www.youtube.com/watch?v=hM53tEmgltQ

Real Madrid – Betis 2-1
G.: Navas (25. – öngól), Cristiano Ronaldo (41.), Sergio Ramos (81.)

Real Madrid: Keylor Navas – Marcelo, Sergio Ramos, Nacho, Carvajal – Isco (Asensio), Kroos, Modric – Cristiano Ronaldo, Morata (Benzema), James Rodriguez (Lucas Vazquez). Edző: Zidane.

Betis: Adan – Durmisi, Tosca, Pezzella, Mandi (Navarro), Piccini – Ceballos, Pardo, Brasanac (Alegria) – Ruben Castro (Castro), Sanabria. Edző: Sanchez.

Baranyai Balázs