Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Óriási meglepetésre elvérzett a Barca a Depor ellen! – Videóval

A spanyol bajnokság 27. fordulójának abszolút meglepetéseként a Deportivo La Coruna hazai pályán nagyot küzdve, végig óriási lékesedéssel játszva 2:1-re legyőzte az FC Barcelonát.

(Kép: LaLiga Twitter)

A Paris Saint-Germain elleni világraszóló diadal után, a megsérülő Neymar nélkül kiálló Barcelona nehezen vette fel a ritmust a Depor otthonában. A gránátvörös-kékek ugyan fölényben futballoztak az első félidőben, nagy meglepetésre gólt mégis a Depor szerzett – Az első játékrész hajrájában Joselu használta ki a vendég védelem bizonytalankodását, és mattolta ter Stegent!
Sokáig azonban nem örülhettek a galíciaiak, hiszen számukra a lehető legrosszabb forgatókönyv érvényesült azáltal, hogy a fordulást követően szinte egyből, Luis Suárez kíméletlen helyzetkihasználása után már 1:1 ált az eredményjelzőn!

A folytatásban azonban nem igazán azt történt a gyepen, amit a Barca drukkerek reméltek, hiszen a Depor nem zuhant össze, veszélyes támadásokat vezetett, ráadásul a 75. percben Alex Bergantinos befejelte a hazaiak újabb vezető találatát!
Luis Enrique válaszként rögtön pályára küldte Paco Alcácert, ám igazán komoly lehetősége a gólszerzésére a hazaiaknak adódott. A marokkói Fajr például ter Stegenre vezethette úgy a labdát, hogy csapattársa kísérte az akciót, Fajr azonban passz helyett lövést választott, ter Stegen pedig védeni tudott…

A Neymar kiesésével elől lendületét is veszítő Barcelona óriási meglepetésre elbukott a Riazorban, de dicsérjük inkább a Deport, hiszen a PSG hétközi kiütése után talán csak Madridban bíztak abban, hogy Messiék elbukhatnak Galíciában!
Az nemrégiben kinevezett Pepe Mellel egyébként még veretlen a Deportivo, a spanyol szakember mérlege két győzelem, és két döntetlen.

Deportivo La Coruna – FC Barcelona 2-1 (1-0)
Riazor stadion, Vezette: David Fernandez Borbalan
Deportivo: Lux – Juanfran (Laure, 86), Albentosa, Arribas, F. Navarro – Bergantiños, C. Borges – Fajr, Gil C. (E. Colak, 61), B. Gama (Kakuta, 71) – Joselu. Vezetőedző: Pepe Mel
Barcelona: Ter Stegen – S. Robert, Pique, Mascherano, J. Alba – D. Suarez (Alcacer, 77), Busquets, A. Gomes (Rakitic, 58) – A. Turan (Iniesta, 58.), L. Suarez, Messi. Vezetőedző: Luis Enrique
Gól: Joselu (40), Bergantiños (74) illetve L. Suarez (46)
Sarge lap: F. Navarro (14), Joselu (35)
Piros lap: –

https://www.youtube.com/watch?v=U2flRGO9zVE