Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nyáron kiárusítást tarthat a Fiorentina

Amennyiben kellene mondani egy patinás csapatot az olasz élvonalbeli labdarúgó bajnokságból (Serie A), amelyik ebben az idényben szenved, mint malac a jégen, akkor az a Mil.. Fiorentina. A violák borzalmasan kezdték a szezont és hektikusan folytatták azt. Eléggé rapszodikus teljesítményük következtében le is csúszhatnak az európai kupaindulást érő helyekről, ennek pedig ára lesz.

620915902.0

Nem is alacsony. A Gazzetta dello Sport beszámolója szerint, amennyiben a Fior nem tudja elérni legalább az Európa-liga indulást érő helyet (a BL-t nem fogja tudni ez már szent, aligha fogja leadni az előnyét a Roma- Napoli kettős), akkor a kulcsjátékosait kénytelen (?) lesz eladni. Ezen felül még az edző is távozhat a csapat éléről. Szó mi szó, elég nehéz egy hír ez a violák szurkolóinak. Ám esünk túl inkább a kötelezőkön hamar, nézzük át kik is távozhatnak.

Elsősorban kezdjük a vezetőedzővel, Paulo Sousaval. A portugál trénernél a távozás azért is valószínűsíthető, mert az eredmények nem jönnek a klubhoz. Jelenleg foggal-körömmel kell küzdenie az együttesnek azért, hogy elérjék az említett nemzetközi indulást érő pozíciót, továbbá kiestek az El-ből úgy, hogy három gólos előnyt adtak le. Másfelől még az olasz kupa küzdelmeiből is kipottyant a lila mezes klub. Az edzőt nem mellesleg összeboronálták már a Roma és a Juventus együttesével is. Így a fogadóirodáknál elég alacsony szorzója van annak, hogy jövőre is az egykori Videoton tréner fog állni/ülni a padon.

Apropó Róma. Az örök városba költözhet a firenzei csapat vezére, Gonzalo Rodriguez. Bár nála nem elsősorban az az indok, hogy a kenyéradója nem biztos, hogy indul Európában jövőre. Inkább az, hogy megakadtak a szerződéshosszabbítása kapcsán a tárgyalások. Ilyen problémája nincsen speciel Ciprian Tatarusanunak. Ám az már jobban aggaszthatja, hogy miért is igazolta le a klub Marco Sportiellot. Aki fiatalabb nála (jóval) és még tehetségtől sem mentes. Ezen elgondolkodván jutott arra a forrásunk, hogy a román portás új csapat után nézhet. Jelentkező biztosan lenne rá.

Ahogyan Marco Badeljre is. Sőt nem is akárkik. Elsősorban a Milan vetné ki rá hálóját (már ha a kínai tőke megérkezik), de  a kérők sorában még megtaláljuk a Tottenham együttesét is. Azonban, ha már szóba került a Milan, akkor tudni kell, hogy nem rég komoly hírek láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a hétszeres BL győztes milánói gárda Cristian Tellot szívesen látná piros-fekete mezben. Ennek kapcsán már fel is vették a telefont és tárcsáztak Barcelonába. Erről egyelőre legyen elég ennyi. Viszont nyilvánvaló kérőkben Frederico Bernardeschi sem szenved hiányt. Mi több, olyan óriások kérdeznek a helyzete felől, mint az Inter és a Juventus. Az előbbi már egy konkrét ajánlatot is becsúsztatott a Fior vezetőinek zsebébe. Meglátjuk mi lesz ebből.

Ahogyan azt is figyelni kell a lilák szurkolóinak, hogy mi fog történni Josip Ilicic kontraktusával. A szlovén válogatott támadó is bizonytalan a jövőjével kapcsolatban a Gazzetta szerint. Bár érdekesség, hogy nála konkrét célállomást nem mondanak, csak Kínát emlegetik. Persze a távol-keleti ország jelenléte a klub a körül nem újdonság, hiszen anno Kalinic játékjogát is meg akarták vásárolni.

Mindenesetre azt látni lehet, hogy hat kulcsjátékosnál elég erősen megfogalmazódik a “Hogyan tovább mester?” kérdés. Ez pedig aligha fogja segíteni a klubot a küzdelmeiben.

Szerző: Borbély Szabolcs