Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Stadionprojekt: Szépül a Kaposvári Rákóczi otthona! – Képek

Miközben a Videoton, DVTK, Haladás trió számára teljesen új stadion épül, az ország más pontjaiban bővítési, felújítási munkálatokat végeznek egyes stadionokban. Ahogyan a Győri ETO, vagy éppen a Kecskemét és a Pécs, úgy a korábbi NB I-es Kaposvári Rákóczi is lekerült a futballtérképről. A csapat a Megye I-ből kezdte meg a visszakapaszkodást, jelenleg pedig az NB III-ban harcolt a feljutásért, mely elúszni látszik. A klubvezetés természetesen nagy terveket szövöget, újra szeretnék felvirágoztatni a futballt a megyejogú városban. 

Még 2016 decemberében a magyarepitok.hu ezt írta – “A Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében a kaposvári labdarúgó sportlétesítmény rekonstrukciós munkáit a dunavarsányi PHAROS ‘95 Kft. és a budapesti ELIOS Innovatív Zrt. konzorciuma valósítja meg nettó 485 millió forintból.

A hetvenes években épült Rákóczi Stadion decemberben kezdődő felújítása során teljesen befedik az 1750 férőhelyes lelátót, és a főépületben VIP-, sajtó- és sportszakmai funkciókat alakítanak ki. Megújulnak az öltözői és a nézőtéri vizesblokkok is. Ami a pálya világítását illeti, elbontják a meglévő két lámpaoszlopot, helyette 4 darab 30 méteres zártszelvényű oszlopot állítanak fel új világítótestekkel.

Környezetbarát gépészetet is kiépítenek, melynek része egy biogáz vezeték a cukorgyári biogáz üzem és a stadion között, elegendő kapacitással ahhoz, hogy később a játéktér fűtését is biztosítani tudja.

A létesítmény a tervek szerint februárra 50 százalékos készültségben lesz, a 100 százalék elérése pedig május közepére várható.”

Nos, a mai napon 2017.03.17-én a megkezdett munkálatoknak már látható nyoma van. A főlelátónál zajlik a tető megtoldása, annak jobb oldalán már két nagy vaspillér is kiemelkedett a tribünből. A lelátórész mögött falak, épületrészek nőttek ki a földből.A cukorgyári gödörben a főépület egyik oldalát is elkezdték megtoldani, haladnak a külső és belső munkálatok. A korábbi világítás már a múlté. a daruk serényen forgolódnak. Sajnos végleges, a terveket konkrétan bemutató látványtervet nem láthattunk, így a két kapu mögötti lelátó sorsa kérdőjeles. Korábban arról is lehetett hallani, hogy az út felőli részt, ahol a vendég szektor van szintén befedik. Erre viszont már csak az idő fog választ adni.

DSC_0699

DSC_0702

DSC_0701

DSC_0705