Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: A szurkolók szerint bajnok lesz a csapat!

Spanyolország vezető sportnapilapja, a Marca által meghirdetett szavazáson a voksolók többek között arra is szavaztak, hogy a Real Madrid nyeri majd meg a La liga 2016/17-es idényét!

(kép: marca.com)

A napokban nagyszabású közvélemény-kutatást tartott a madridi székhelyű Marca sportnapilap a La Liga idei szezonjának végkifejletét illetően. A több mint 35000 szavazó döntő többségben, 60% fölötti arányban a Real Madrid bajnoki győzelmét vizionálta a szezon végé, ezzel szemben a voksolók 37%-a lát esélyt arra, hogy a Barcelona újra a csúcsra érhet májusban.
A drukkerek 75%-a szerint a harmadik helyért folytatott Sevilla – Atlético Madrid versenyfutásból Diego Simeone csapata kerül majd ki győztesen, így a jelenleg harmadik Sevilla lecsúszik majd a dobogóról. A túlnyomó többség szerint az Európa Ligában az ötödik Villarreal és a hatodik Real Sociedad indulhat majd, bár 15% lát esélyt arra, hogy az Athletic Bilbao egy nagy hajrával bekerült az első hatba, megelőzve baszk riválisát.

A szavazók nagy egyetértésben voltak azt illetően, hogy Fortuna sem biztos hogy megmenti majd a jelenleg is kieső helyen álló Osasuna – Granada – Sproting Gijon hármast, mely csapatok így búcsúzni kényszerülnek majd az első osztálytól. – Habár sokak szerint a kiesőktől jelenleg 5 pontra lévő Leganés sem lehet teljesen nyugodt a bennmaradást illetően…

Az egyéni legjobbakra is lehetett voksolni: Lionel Messinek ítélték oda előre a bajnokság legjobb góllövőjének járó Pichchi-trófeát, míg Marc-André ter Stegennek a legjobb kapusnak járó Zamora-díjat.