Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Az Alavés legyűrte a Villarrealt! – videóval

A spanyol bajnokság 32. fordulójának zárásaként tegnap este az Alavés fogadta az ötödik helyen álló Villarrealt. A papírforma inkább vendégek mellett szólt, ám ezt nem sikerült érvényesíteni.

IMG_20170418_020550

Ibai gólja adta meg az Alavés győzelmének alapját! (forrás: twitter.com/LaLiga)

Már a meccs kezdetétől fogva óriási nyomást helyezett az Alavés a vendég Villarreal csapatára. A hazaiak a 9. percben Ibai révén kerültek volna előnybe, de Fernandez kapus nagyot védett, majd a kipattanót Kiko igyekezett gólra váltani, de a Sárga Tengeralattjáró hálóőre újból bravúrral mentett a közeli próbálkozásnál.

A 35. minutumban tört meg a jég, Ibai a kipattanót értékesítve előnyt szerzett a hazaiaknak (1-0)!

Ám még a szünetig berámolt egyet az Alavés! A 45. percben Kiko ívelésébe a tizenegyespont tájékán tette bele a fejét Ely, a labda pedig ismét a Villarreal kapujában landolt (2-0)!

A fordulás után fordult a kocka is, teljes mértékben annak az ellenkezője történt a pályán, mint a szünet előtt! A Villarreal csapata nagyon hajtott, és óriási dominanciát alakított ki mezőnyben és helyzetek terén egyaránt.

Ennek meg is lett az eredménye, a vendégek a 70. percben szépítettek! Ekkor Gaspar passzából Bakambu lőtt távolról szép gólt (2-1).

A 90. minutumban Katai lövése akadt el a vendég blokkban, így a Villarrealnál még bízhattak az egyenlítés lehetőségében! Ez azonban elmaradt annak ellenére is, hogy a hosszabbítás 3. percében Bakambu duplázott volna, ugyanis ezúttal célt tévesztett a vendégek afrikai támadója, méghozzá ziccerben.

Veresége ellenére a Villarreal maradt az 5. helyen, de csupán egy pontra van tőle a 6. pozíciót elfoglaló baszk Athletic Bilbao csapata! Ráadásul a 7., vagyis a Sociedad kettő, míg az azt követő Eibar négy, és a 9. helyezett Espanyol is csak öt pontra van a sárgáktól! Nagy verseny várható a mezőny ezen szakaszában is!

La Liga • 32. forduló

Alavés – Villarreal 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Ibai (35.), Ely (45.), ill. Bakambu (70.)

A La Liga 32. fordulójának eredményei

IMG_20170418_023256

Gólgazdag fordulón vannak túl a spanyol élvonal csapatai (forrás: twitter.com/LaLiga)

A spanyol élvonal állása 32 forduló után

IMG_20170418_020133

A góllövőlista élmezőnye
1. • Messi (Barcelona) – 29 gól
2. • Suarez (Barcelona) – 24 gól
3. • C. Ronaldo (Real Madrid) – 19 gól
4. • Aspas (Celta Vigo) – 16 gól
5. • Griezmann (Atlético Madrid) – 15 gól
6. • Aduriz (Athletic Bilbao) – 14 gól

Az első két helyen álló klub, tehát a Real Madrid és a Barcelona is ötgólos meccsen nyert csupán egy találattal, viszont mindkét sikernek köszönhetően sem dőlt még el semmi a bajnoki címet illetően. Ráadásul közeleg az El Clásico, amely nagy eséllyel a bajnoki cím sorsát azonban eldöntheti. A harmadik helyért a Sevilla versenghet a most jobb pozíciót elfoglaló Atléticóval szemben, míg a Villarreal mellett a Bilbao, a Sociedad, az Eibar, és az Espanyol is pályázhat az 5-6. helyek valamelyikére, azaz a legalább nemzetközi kupákban selejtezőt erő helyek valamelyikére! Ami a veszélyzónát illeti: reális esélye leginkább már csak a Sporting Gijón csapatának maradt a bennmaradásra, ám ennek a klubnak sem lesz könnyű dolga, ha a következő idényt is az élvonalban akarja megkezdeni!

Nagy Dávid