Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ízekre szedjük Kassai játékvezetését! – Így láttuk mi…

Mint ismeretes kedd este a Real Madrid bejutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé. A párharcot már az első játékrészben is lezárhatta volna Zinedine Zidane csapata, mely a kapu előtt pontatlan volt. Végül a Bayern München nyerni tudott Madridban, ám a hosszabbításban már nem volt sok köszönet a tíz emberrel játszó vendégcsapat részéről. Kassai Viktor neve szállóigévé vált, a magyar játékvezető és csapata ugyanis fatális hibákat vétett. A FociClub.hu főszerkesztője Őszi Ádám megragadta a legkritikusabb jeleneteket, melyeket ki is elemzett.

Real-Madrid-CF-v-FC-Bayern-Muenchen-UEFA-Champions-League-Quarter-Final-Second-Leg

Minden, amit a meccs kapcsán olvasni érdemes

– A mérkőzés összefoglalója 
– Ancelotti nem fogta vissza magát…
– Vidal kifakadt a mérkőzés után…
– Ribery: “Kösönjük Kassai! Brávó…”
– Töréses ésrülés, a Bayern Münchent még az ág is húzza
– Nem csak a szurkolók, a Bayern játékosai is széttrollkodták a netet
– Balhé az öltözőfolyosón! – Kassait megpróbálták számon kérni 

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy gondolataim pártatlanok és szubjektívak. Kassai Viktor főszereplővé vált, súlyos hibákat vétett, ahogyan segítői is tették. Ezt nevezzük a labdarúgásban emberi tényezőnek. A Real Madrid érdemei jelenleg eltörpülnek, s mindenki arról ír és beszél, hogy milyen tévedés ítéleteket hozott a magyar sípmester, mely MINDKÉT FÉL javára tévedett, de ezúttal a mérleg nyelve igencsak elbillent.

Ominózus momentumok és ítéletek

Hat olyan eseménysort, ítéletet vettem górcső alá, mely vitaalapot adott a játékosok és a szurkolók számára világszerte. Nézzük, hogyan láttam Én ezeket többszöri visszanézés, kinagyítás és kikockázás után, miközben Kassai Viktornak akkor és ott, abban a pillanatban kellett döntenie. Hogy védem-e a magyar játékvezetőt? Később erre is kitérek.

1. Robben és Casemiro esete (Lewandowski büntetője)

Az első félidei játékvezetésben nem láttam kivetnivalót, Vidal és Casemiro egyaránt jogosan sárgult be, ennek pedig a későbbiekben komoly jelentősége lett. Kisebb hibákkal pedig nem érdemes foglalkozni, senki és semmi nem tökéletes. Az igazi események sora a második félidőben következett be. Az 53. percben jártunk, amikor Casemiro belépőjét követően Robben rogyott a földre. Kassai Viktor rövid vacillálást követően a büntetőpontra mutatott, a Bayern München pedig megszerezte a vezetést. Ezek a puszta tények. De mi is történt valójában? A labdát egyedüliként Robben érintette, Casemiro pedig belépett elé. Az eset több mint véleményes, még többszöri visszanézést követően is, ám a parányi kontakt ténye szinte elvitathatatlan. Személy szerint úgy látom és érzékeltem, hogy Casemiro rálépett Robben lábujjaira, vagy ha úgy tetszik a cipőjének az orrára. A büntetőt jogosnak tartom, de mindenképpen oda kell tenni a véleményes jelzőt. Kameraállások és szögek sokasága, mégis vitaalap és nem egyértelmű tény. Na most Kassai Viktornak akkor és ott kellett döntést hoznia egyetlen szempillantás alatt. Ezzel szeretném érzékeltetni azt, hogy milyen nehéz dolga is van egy játékvezetőnek egy olyan világban, ahol 25 kamerával vesznek fel egy meccset és minden szögből létezik visszalassítás. Viszont tény, ami tény, hogy amennyiben valójában szabálytalanság történt, azért járt volna a sárga, mely a vétkes Casemiro kiállítását vonta volna maga mögött. Ha a büntetőt befújta Kassai, akkor a lap nem maradhatott volna el. Ezért mindenképpen jár egy hibapont. Mennyivel másabb is lett volna a meccs képe!? Ezt már sosem tudjuk meg.

Robben penalty

2. Ramos öngólja, Lewandowski les (!?)

A 76. percben Cristiano Ronaldo egyenlített, a gólpasszt pedig az a Casemiro adta, akinek már pályán sem kellet volna lennie. A hazai gólra gyorsan érkezett a válasz, a Bayern München vezető találata Sergio Ramos nevével fémjelezve vonult be a történelemkönyvbe. Miután a hosszabbításban Cristiano Ronaldo két lesgólt is lőtt, a szurkolók mindent megtettek azért, hogy a túloldalon is találjanak egy hibát. Találtak is! Kikockázva az események sorát láthatjuk, hogy Lewandowski valóban előrébb van egy nüánsznyival. A lengyel válogatott csatár NEM ÉRT labdához, ám a szabály értelmében ez így is les, hiszen zavarta a védőt, mozdult a játékszer irányába. Azonban megelőzte őt Nacho, aki elpöckölte a labdát, melybe Ramos botlott bele. Így kerül a játékszer a hálóba. A találat érvényes, viszont a játékvezető rossz ítéletet hozott, a gólt annullálni kellett volna.

3. Arturo Vidal kiállítása

A 84. percben megfogyatkozott a Bayern München, Arturo Vidal belépőjét sárgával, majd pedig mivel a második volt a chileinek, pirossal díjazta Kassai Viktor. Az esetet visszanézve egy teljesen szabályos és tiszta szerelést láthatunk, Vidal és a kispad értetlensége így egyaránt érthető. Rossz döntés született, mely döntően befolyásolta a párharc és a hosszabbítás végkimenetelét. Más kérdés, hogy Vidalt már akár előbb is ki lehetett volna állítani, ahogyan a túloldalon Casemirot is.

vidal piros

4. Ronaldo lesgól 1.0

A hosszabbítás 105. percében aztán rezgett a háló, Cristiano Ronaldo talált a a kapuba, ezzel 2:2-re módosítva a mérkőzés állását. A gólpassz Ramos nevéhez fűződik, ám a kétes szituációkat tekintve ennél egyértelműbb momentum nincsen. A portugál klasszis lesen volt, így a Real Madrid találata szabálytalan keretek között született. Itt viszont hozzá kell tenni, hogy mindenki csak Kassai Viktor nevén lovagol, ő a felelős a csapata teljesítményéért, ám ezt az asszisztensének kellett volna észrevennie és helyesen beintenie.

champions-league-2431419w620

5. Ronaldo lesgól 2.0

A fordulást követően a 110. percben újfent Ronaldo volt főszerepben, az Eb-győztes klasszis mesterhármast szerzett, ezzel pedig eldöntötte végérvényesen a párharc és a továbbjutás sorsát.  A gólpasszt adó Marcelo szólója oktatókönyvekbe való, ám a brazil hibázott, amikor passzolt, ugyanis csapattársa Ronaldo az átadás pillanatában már előrébb helyezkedett. A gól tehát újfent szabálytalan, rossz döntés született. Ezt persze az asszisztens nem láthatta, így nem is tudta jelezni. A képen megjelöltük a pozícióját, ahonnan nézve – átlóban – Ronaldo tényleg nincsen lesen. Újabb szegmens, mely nem Kassai Viktoron, hanem az asszisztensén múlott.

C9uYDwNXsAQmfLP

6. Központi szerepkörben Casemiro

A 25 esztendős brazil válogatott Casemiro igencsak középpontba került a visszavágón, ugyanis a 40. percben besárgult, majd Kassai Viktor ítélete szerint az 53. percben is szabálytalan volt, amikor tizenegyest érően buktatta Robbent a büntetőterületen belül. Hogy mérlegelt-e a magyar játékvezető, azt nem tudhatjuk, de tény, hogy a második sárga, mely Vidal esetében megérkezett, Casemiro esetében elmaradt. A brazil egyébként további szabálytalanságokat is felmutatott a folytatásban, ám mégis pályán maradhatott. Emellett gólpasszt adott a Real Madrid első egyenlítő találatánál, ami nem jöhetett volna létre az előbb felsoroltak kapcsán. Továbbá van még egy szituáció, amiről nem beszéltünk, méghozzá a hosszabbításban vele szemben “elkövetett” (!?) szabálytalanság a Bayern München tizenhatosán belül. Kassai Viktor határozottan ítélt szabadrúgást kifelé, ám jobban megnézve azért az eset Robbenéhez hasonlóan véleményes. Lehet, hogy járt volna egy büntető a Real Madridnak is (!?) Viszont, ha a magyar játékvezető műesésnek ítélte meg a homorítást, akkor a szabálykönyv értelmében újfent csak járt volna a sárga egy ilyen döntő és kiélezett helyzetben, mely kiállításhoz vezet volna akkor, amikor az állás még 2:1 volt a Bayern München részére. Hogy mi lett volna ha…? Már sosem tudjuk meg és kár is rajta rugózni.

Tények

A kielemzett szituációkat tekintve Kassai Viktor Robben buktatásánál jó döntést hozott, ám hibázott is, amikor nem állította ki Casemirot. Ezen felül egyaránt hibázott Ramos lesgóljánál, Vidal kiállításánál, illetve Ronaldo második és harmadik találatánál, mellyel döntően befolyásolta a párharc végkimenetelét. Tévedett mindkét oldalra, ám ennyi és ilyen döntő befolyással bíró játékvezetői hiba nem fér bele egy mérkőzésbe. Azonban Kassai Viktor ténykedése mellett – ő a felelős a csapatáért – ki kell emelni az asszisztenseinek a munkáját, ugyanis Ronaldo két lesgóljánál egyértelműen ők hibáztak, a játékvezető jóhiszeműen hitt döntéseikben. Ellenben elítélek mindenkit, aki csalást kiált, és összeesküvés elméleteket gyárt. A játékvezetői csapat hibákat követett el, főszerepbe került az emberi tényező, de semmi több…!

Konzekvenciák

Segítségért kiált a sportág, egy újabb történelmi mérkőzést élhettünk át, ahol újra bebizonyosodott, hogy igen is szükség van változtatásokra. Sorsok, szezonok és évek munkája nem múlhat egy-egy játékvezetői tévedésen. Holott ez a kezdetek óta a labdarúgás velejárója. Szükség van a videóbíró-rendszerének bevezetésére és annak optimalizálására úgy, hogy önmagában a labdarúgás, a sportág mivolta ne szenvedjen csorbát. Megmaradjon a tiszta játékidő, a kétes szituációk pedig ne hozzanak kellemetlen játékmegszakításokat. Az emberiség, vele együtt a világunk gőzerővel fejlődik, olyan technológiai vívmányok kerülnek bemutatásra, melyek korábban lehetetlennek tűntek. Ami 10-15 éve sci-fi volt, az mára valóság. A modernizáció és a 21. század velejárói eddig egyoldalúan épültek bele a sportágba, ezen pedig változtatni kell. Amíg 10-15-20 éve örült mindenki annak, hogy egy színes dobozban lehet focit nézni, egy-két kamerás közvetítések voltak visszalassítások nélkül, addig mára 25 kamerával vesznek fel egy meccset, és egy-egy kétes szituációt ízekre tudnak szedni a szurkolók és a sajtó egyaránt a tévéfelvételek és az interneten található videók által. Azt hiszi bárki is, hogy korruptabb lett a futball? A válasz NEM! Csupán régebben mindenki teljesen más szemmel nézte a labdarúgást. Ugyanezek a hibák akkor is megvoltak, csak nem kerültek nagyító alá…

Köszönöm a figyelmet!

Szerző: Őszi Ádám
Főszerkesztő: FotiClub.hu

Végezetül pedig a mérkőzés összefoglalója