Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fiorentina: Vajon megy vagy marad Paulo Sousa?

Paulo Sousa 2015 nyarán vette át a Fiorentina irányítását. A Videoton korábbi trénere remek munkát végzett a tavalyi kiírás során a firenzei gárda élén. Sokáig úgy tűnt, a “violák” akár oda érhetnek a dobogóra is, ám a szezon végéhez közeledve kicsit elfáradt a csapat. Nos, az aktuális szezon alapján nem beszélhetünk túlságosan pozitív dolgokról, s ennek köszönhetően nem elképzelhetetlen, hogy a következő idénytől nem Paulo Sousa lesz a Fiorentina menedzsere…

PauloSousa

Paulo Sousa edzői pályafutása egyre inkább felfele ívelt. A Videotontól való távozása után dolgozott a Maccabi Tel Aviv, majd után a Basel élén is. A két együttesnél egyaránt remek munkát végzett, hiszen az izraeli illetve a svájci gárdával is elhódította a bajnoki címet. A portugál úriember menedzseri karrierjében mindenképp komoly szintlépést jelentette az, hogy 2015 nyarán kinevezték a Fiorentina élére. A firenzei együttes az elmúlt években ért el néhány szép eredményt, ráadásul a bajnokságban megszilárdulni látszott a helyük az élmezőnyben, emellett ugyebár a Serie A esetében egy top ligáról beszélhetünk. Tehát Paulo Sousa számára eljött az idő, hogy megmutassa edzői zsenialitását.  

Nos, ahogyan azt már korábban említettük, a tavalyi szezonban ezt sikerült megmutatni, míg az aktuális idényben nem igazán. A Fiorentina rendkívül kétarcú csapat volt az egész kiírás során, de leginkább negatívabb arculatát mutatta be a firenzei alakulat. Sokszor tűnt úgy, hogy egy nem várt sikertől felébredt mély álmából az együttes, ám 4-5 meccs után gyorsan elmúlt a varázs. A szezon menekülő útvonala egyértelműen az Európa-liga lehetett volna a Fiorentina számára, viszont elég drámai módon a gárda búcsúzott a legjobb 32 között. 

Paulo Sousa szerződése a szezon végén lejár a Fiorentinánál, s jelenleg nem igazán fest úgy, hogy ebből hosszabbítás lesz. Jelöltek a helyére állítólag bőven akadnak, de ezek nagy része valószínűleg, sőt inkább biztosan szimpla találgatások.

Németh Boldizsár