Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Német játékvezető fog dirigálni a döntőben!

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapján számolt be arról, hogy a június 3-án megrendezésre kerül Juventus – Real Madrid Bajnokok Ligája döntőjében a német Felix Brych fog dirigálni. 

2468710_w1

A 41 esztendős német sípmester fogja vezetni a Cardiff-ban megrendezésre kerül BL-finálét. A tapasztalt játékvezető 2004 óta dirigál a Bundesligában, míg 2007 óta a FIFA kerettagja. Segédje Stefan Lupp és Mark Bosch lesz, a negyedik játékvezetői szerepet a bosnyák Milorad Mazic fogja betölteni, a tartalék játékvezetői Rafael Foltyn lesz. Továbbá segédkezik még Bastian Dankert és Marco Fritz

Felix Brych először dirigálhat majd BL-döntőben, viszont Európa-liga finálét vezethetett már, még 2014-ben a Sevilla – Benfica találkozót. A német sípmester vezethetett már Vb-n és Eb-n is. Felix Brych egyébként ebben a BL-kiírásban a Juventusnak már vezetett mérkőzést, míg a Real Madridnak legutóbb a 2014/2015-ös idényben dirigált Bajnokok Ligája összecsapáson. 

Németh Boldizsár