Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hulk gól, és továbbjutás az ázsiai BL-ben! – videóval

Tegnap már beszámoltunk arról, hogy Paulinho találatával a Guangzhou bejutott a legjobb nyolc közé az AFC Bajnokok Ligája 2017-es kiírásában. Azóta kialakult a negyeddöntő teljes mezőnye, a Shanghai SIPEG többek között Hulk góljával búcsúztatta a Ramirest is a soraiban tudó Jiangsu Suninget.

hulk-shanghai-sipg-maxw-654

Jiangu Suning – Shanghai SIPG 2:3
G: 
Hong Jeong-Ho (75.), Wu XI (90+3.), ill. Elkeson (34.), Yang Xiaotian (43.), Hulk (90+4.)
Tj: a Shanghai SIPG 5:3-as összesítéssel, kettős győzelemmel

Hulkék 2:1-es hazai győzelme után mindent lehetett, csak hátradőlni nem, hiszen a Teixeira és Ramires fémjelezte másik kínai klub idegenben lőtt góllal futhatott neki a hazai visszavágónak. Vendég mezőnyfölénnyel rajtolt a találkozó, az első félidő hajrájában pedig Hulk passzát követően Elkeson tudta növelni az összetett béli előnyt, melyre a szünet előtt egy öngól rákontrázott. A második játékrészben fordult a kocka, a Suning mindent egy lapra feltéve támadott, a hosszabbításban egyenlíti is tudott, ám mindez kevésnek bizonyult, hiszen a két vendéggól után már négy találat kellett volna a továbbjutáshoz. A párharcot végül Hulk zárta egy remekbe szabott tekeréssel.

A negyeddöntőbe jutó csapatok névsora:

NYUGAT
Al-Ain
(emírségek béli)
Al Ahli SC (szaúdi)
Al-Hilal (szaúdi)
Persepolis (iráni)

KELET
Kawasaki (japán)
Guangzhou (kínai)
Shanghai SIPG (kínai)
Urawa (japán)

Ami a sorozat folytatását illeti, hamarosan kiderül, hogy milyen negyeddöntős párharcoknak lehetünk szemtanúi, vagy ha úgy tetszik elődöntő nyugaton, illetve keleten. Ázsiában ugyanis a két égtáj bajnoka találkozik a fináléban, úgy mint például az MLS-ben az Egyesült Államokban. A negyeddöntős párharcokat augusztus 21 és szeptember 13 között rendezik hat kijelölt játéknapon. Ezt követően az elődöntők, vagy ha úgy tetszik főcsoport döntők odavágóit szeptember végén, a visszavágókat pedig október közepén bonyolítják. A finálé oda-visszavágós rendszerű. Ezt egészen elnyújtják november végéig…!

Ami a góllövőlistát illeti, Omar Abdulrahman, az Al-Ain játékosa 7 találattal vezet. A sztárlégiósok is szép számmal lőtték a gólokat, Hulk 6, Alan és Paulinho 5-5, Elkeson, Goulart, és Ramires pedig 4-4 gólig jutott.