Újra munkába áll a többek között a Manchester City és az Internazionale élén is megfordult tapasztalt olasz szakember, nevezetesen Roberto Mancini. Nos, a már jó ideje munkanélkülinek számító menedzser a korábbi UEFA-kupa-győztes Zenit Szentpétervár irányítását veszi át.
A Zenit Szentpétervár csalódást keltő idényt zárt, hiszen a Mircea Lucescu által irányított együttes csupán a harmadik helyen zárt a bajnokságban a 2015/2016-os kiíráshoz hasonlóan, ráadásul az Orosz Kupából is mondhatni gyorsan búcsúzott a csapat. A szentpétervári alakulat címvédő létére már a legjobb 16 között kiesett a nem túl acélos Anzsi Mahacskalával szemben.
Roberto Mancini edzői pályafutása során elért már egyet, s mást. Legsikeresebb éveit ugyebár kétségtelenül az Internazionale és a Manchester City élén töltötte. A milánói gárdával nyert három bajnoki címet, illetve kétszer elhódította az Olasz Kupát, míg a manchesteri együttessel egy-egy alkalommal a bajnokságot és az FA-kupát gyűjtötte be.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt