Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Izgalmas meccsen nem bírt egymással Spanyolország és Kolumbia – VIDEÓVAL

Folytatódtak szerda este is a felkészülési mérkőzések válogatott szinten. Persze ekkor minden klubvezetőnek összeszorul a gyomra, hogy nehogy valaki lesérüljön, de nekünk szurkolóknak is, hiszen kedvenceinket újra láthatjuk a szezon végeztével is. Ezúttal egy igazi latin összecsapást figyelhettünk meg: Spanyolország- Kolumbia

skysports-morata-spain_3973021

Spanyolország- Kolumbia 1:2 (1:1)
Gólszerzők: Silva (22.) ill. Cardona (39.), Falcao (55.)

Barátságos mérkőzéshez képest kimondottan feszült egy találkozó volt ez. Elég sok nagy falt jellemezte a meccset és nem kevés összeszólalkozás. Viszont hála az égnek szép jelenetekben is bővelkedett a 90 perc.

A hazaiak nagyon jól kezdték meg az első félidőt. Sokkal többet birtokolták a labdát az ellenfelüknél és a szokásos kombinatív focijukat mutatták be. Ennek következtében Silva kétszer is tisztán találta magát a labdával a kolumbiai tizenhatoson belül.

Elsőre ugyan még kihagyta a ziccerét, ám másodjára már a beadásra érkezvén szépen passzolta el a vendég kapus mellett. 1:0.

Ami azt illeti James Rodriguezék nem voltak éppenséggel inaktívak. Az ellenakcióikban mindig benne volt a veszély, még akkor is ha sokáig csak Cuadrado távoli lövése volt az egyetlen (!) kaput találó próbálkozásuk.

Igaz volt ez egészen a 39. percig, amikor egy előrevágott labdát nem tudott tisztázni a spanyol védelem. Pique és a Reina nem értették meg egymást és mire valamelyikük is lépett volna, Cardona szépen átemelte a kapus felett a játékszert. 1:1.

A második félidőben már jóval veszélyesebb volt Kolumbia, mint az elsőben. Olyannyira, hogy elég korán meg is szerezték a vezetést. Egy szögletet követően. 2:1.

És odáig is tartott a veszélyesség. Ugyanis a gólt követően visszaállt a vendég együttes és agresszív védekezéssel tartották távol a kapujuktól a spanyolokat.

Ez addig működött, míg Morata be nem állt a hazai oldalon. A Real Madrid támadója a 87. percben egyenlített ki egy csodálatos fejessel. Így kevesen tudják irányítani a golyót a fejükkel.

A négy perces ráadásban már nem esett gól, de helyzet sem adódott a csapatok előtt. Jó kis tét nélküli meccs volt ez.

https://www.youtube.com/watch?v=ZSbGMZiETxM

Szerző: Borbély Szabolcs