Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AC Milan: Valóban nagy lehet az átalakulás a csapatnál! – Sajtóhír

Az olasz újságíró, Giovanni Capuano saját Twitter oldalán osztott meg egy bejegyzést arról, hogy milyen változások elé is nézhet az AC Milan a nyáron.

(Kép: 101greatgoals.com)

A szebb napokat is megélt AC Milannál újra felfelé ívelhet a klub pályája. A kínai befektetők – na és persze az eurómilliók – hatására újra versenyképes együttes válhat a “rossoneri-ből”. Ehhez azonban nem csak a játékoskeretnek, de a klubmodellnek is át kell alakulnia!

Eddig 16-an távoztak – a korosztályos együtteseket is figyelembe véve – a milánóiak edzői stábjából; és az is biztos már, hogy az ifjúsági csapatnál a klublegenda Gennaro Gattuso dolgozik majd, Marco Fassone központi felügyelete alatt.
Az igazgatóságnak eközben öt új tagja lett Roberto Capelli, Paolo Scaroni, Lu Bo, Xu Renshuo és Marco Patuano személyében.

Ami pedig még inkább foglalkoztatja a Milan-szurkolókat az persze a játékoskeret átalakulása. A bevezetőben már megnevezett Capuano szerint további 8, idősebb játékos is távozhat a csapattól. Ami talán még lényegesebb, a már korábban megszerzett Ricardo Rodriguez – Mateo Musacchio – Franck Kessié trióhoz pedig újabb nevek csatlakozhatnak.

A radio24-nél vagy a panorama.it-nél is dolgozó újságíró szerint érkezhet az FC Porto csatára André Silva, a Lazióból Lucas Biglia és Keita Baldé kettőse, és/vagy a francia PSG-nél kegyvesztett Grzegorz Krychowiak, de képben van a Chelsea együttesénél bizonytalan sorsú Diego Costa, csak úgy, mint a Torino Európa élcsapataival szóba hozott “gólgépe” Andrea Belotti is. Sőt, Capuano szerint a Milannál még nem tettek le a már sokak által a Manchester United csapatánál vizionált Álvaro Morata megszerzéséről sem.