„Irány az NB I” – Az MTK új igazolásával beszélgettünk
A tavaly az NB I-ből meglepetésre kieső MTK Budapest több játékos leigazolását is bejelentette már. Talán a legjobb igazolásnak Gengeliczki Gergő tűnhet, aki kiemelkedő szerepet vállalt tavaly Soroksáron az NB II-ben. A hórihorgas belső védő egy interjú keretein belül mesélt arról miért döntött a váltás mellett és arról, hogy mik a céljai az új csapatával
– Június 16-án jelent meg az a hír a Soroksár SC hivatalos oldalán, hogy elhagyod a csapatot és az MTK-hoz szerződsz. Miért döntöttél a távozás mellett? Voltak esetleg más kérőid is, akár az NB I-ből?
– Az MTK-nál láttam meg azt a lehetőséget, hogy minél hamarabb az élvonalban szerepeljek, valamint szimpatikus volt a vezetőedző és a vezetés hozzáállása az esetleges érkezésemhez. Hál Istennek a tavalyi szezon, de akár mondhatom az elmúlt másfél évet is, elég jól sikerült Soroksáron, és ennek köszönhetően voltak más kérők is, viszont mint említettem, az MTK volt a legszimpatikusabb az összes közül.
– Alapemberként 36 mérkőzésen szerepeltél és belső védő létedre háromszor is eredményes tudtál lenni a mögöttünk álló szezonban. A feljutás kicsúszott a kezetekből, hogyan gondolsz vissza erre a periódusra?
– Az, hogy a Soroksár a 4. helyen végzett tavaly, jó teljesítménynek számít. Ha a teljes bajnokságot vesszük figyelembe, akkor valamilyen szinten csalódottságot érez az ember. Sokáig a saját kezünkben volt a sorsunk, ami akár szebb is lehetett volna. Jött a csapat életében egy rossz sorozat, amiből elég nehezen tudtunk kilábalni. Így utólag elmondható, hogy nem is sikerült. Ezt pedig az ellenfeleink könyörtelenül kihasználták.
– Az MTK a 2016/17-es szezon egyik kiesője volt az NB I-nek. Sokan úgy gondolják, hogy rögtön vissza is juthat az élvonalba. Milyen reményeket fűztök ehhez?
– Amikor meghoztam a döntésemet, fő szempont volt, hogy minél hamarabb az élvonalban szerepelhessek. Úgy gondolom, hogy ennek elérése a szezon végén sikerülhet. Szeretnék alapembere lenni hosszútávon egy ilyen patináns klubnak, mint az MTK.
Gengeliczki Gergő éppen új szerződését szignózza
– Új csapat, új közösség és új szurkolók. Mennyire lesz nehéz beilleszkedni ebbe az új közegbe?
– Úgy gondolom, hogy az első, amit a társak és a szurkolók is észrevesznek az a hozzáállás és az alázat. Ha ezt pozitívan értékelik, akkor a beilleszkedés is könnyen fog menni. Én ezen leszek maximálisan.
– Kit tartasz jelen pillanatban a legnagyobb riválisnak az NB II-ben?
– Több csapat háza tájáról is hallani, hogy erősítenek. Véleményem szerint a Nyíregyháza, a Zalaegerszeg, a Gyirmót és a Kisvárda mindenképp az élmezőnyhöz fog tartozni, de ez még nagyon messze van. Egyelőre ezek még csak esélylatolgatások mindenki részéről.
– Ha most szezon előtt ki kellene tűznöd egy célt magad elé, mi lenne az?
– Irány az NB I, lehetőleg bajnokként!
Szerző: Szabó Róbert