Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gyász: Elhunyt José Mourinho édesapja!

Rendkívül komoly tragédia érte a Mourinho családot. Hetvenkilenc esztendős korában elhunyt José Mourinho édesapja, José Manuel Mourinho Félix, vagy ismertebb nevén Félix Mourinho

Mourinho1

José Manuel Mourinho Félix 1938. június 17-én látta meg a napvilágot a portugáliai Ferragudo nevű településen. Félix Mourinho labdarúgó karrierje a Vitória Setúbal színeiben vette kezdetét, a felnőttekhez 1955-ben került fel. Nevelő egyesületét egészen 1968-ig erősítette. Innen a Belenenses csapatához vezetett az útja, ahol 1968-1974-ig szolgált, majd végül ennél a klubnál vonult vissza. Karrierjének egyik csúcspontja volt az, hogy 1972-ben pályára léphetett a portugál nemzeti csapatban, Felix Mourinho egyébként kapus volt. A Vitória Setúbal tagjaként nem mellesleg 1965-ben és 1967-ben is elnyerte a Portugál Kupát

Visszavonulását követően edzőnek állt, s egészen 1976-1989-ig tevékenykedett trénerként, majd az 1990-es évek végén rövidebb időkre még feltűnt. Félix Mourinho több csapatot is felvezette a portugál élvonalba 1979-ben az U.D. Leiria együttesét, 1980-ban az Amora gárdáját, majd 1981-ben a Rio Ave volt a soron következő klub. Később még ért el egy jelentősebb sikert, hiszen az utóbb említett csapatot az 1983/1984-es idény folyamán egészen a Portugál Kupa döntőjéig vezette. Az 1990-es években még a Vitória Setúbal kispadjára ült le, először 1995-ben, majd még 1996-ban. 

Isten Nyugosztalja Félix Mourinhot!