Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: Csodát tenne a máltai csapat – előzetes

Megnyugtató, kétgólos előnyből várja a Videoton a Balzan elleni visszavágót, igaz az ellenfél csodában bízik.

vidibalzan0704Néhány napja igencsak megszenvedtek ellenfelükkel Varga Józsefék. – fotó: blikk.hu

Felújítási munkálatok miatt a Nemzeti Stadion helyett a négyezer férőhelyes Hibernians stadionban fogadja a Videotont a Balzan, amely képesnek tartja magát a továbbjutásra. S csak a Hibernians stadionja alkalmas nemzetközi meccsek lebonyolítására. Ráadásul nehéz dolga lesz a Videotonnak, lévén a máltaiak megakadályozandó a magyar együttes gyors játékát, nem locsolták a pályát, aminek következtében igencsak kemény a talaj. A modernnek nem nevezhető létesítménynek csak az egyik oldalvonala mellett van lelátó.

De hogyan is látja a hazaiak mestere a visszavágó esélyeit? „Három-nullára nyerhetünk – adott hangot optimizmusának Marko Micovic. – A magyarországi mérkőzés után még akkor is csalódott voltam, ha előzetesen tisztában voltam vele, hogy a Videoton jobb csapat. Sokáig úgy alakult a meccs, ahogy terveztük, ezért is bántott, hogy a hajrában két gólt kaptunk. Mégis bízom a csodában – a továbbjutásunk az lenne. Senki ne feledje, a futballban bármi megtörténhet. Csak hinni kell benne, és küzdeni érte!”

S hogy mi a Balzan titka? Talán az, hogy sok külföldi légiós alkotja a keretet, aminek következtében szervezett, sőt, rutinosnak is nevezhető a csapat. „Nem nevezhető tipikus máltai csapatnak a Balzan, ugyanis kilenc külföldit foglalkoztat – mindezt már az együttes csatára, a montenegrói Bojan Kaljevic mondta. – Jóllehet egyikünk sem mérhető Danko Lazovicshoz, Marko Scsepovicshoz, vagy éppen Juhász Rolandhoz… Nálunk nem találhatóak nagy nevek, a mi erősségünk az egységben rejlik. A Videoton ellen elsősorban a klubunkat, másodsorban Máltát képviseljük, mindent elkövetünk a továbbjutásért. Azt nem jelenthetem ki, hogy biztosan elbúcsúztatjuk ellenfelünket, de azt ígérhetem, hogy teszünk rá egy kísérletet. Mivel kétgólos hátrányból indulunk, nem lesz egyszerű dolgunk, de a futballban semmit nem adnak ingyen. A végén az is előfordulhat, hogy ha csak egy-nullára nyerünk, annak is örülünk majd, függetlenül attól, hogy az a kiesésünket jelentené. Ha egy máltai csapat megver egy magyart, azt meg kell becsülni. Talán még azt is, ha döntetlent ér el ellene…”

Ami a fehérváriakat illeti, nem várható változás a múlt csütörtöki összeállításhoz képest, ám Marko Nikolic amúgy sem szeret nyilvánosan beszélni a taktikáról, illetve a hadrendről. „Nem szeretek az összeállításról nyilvánosan beszélni, de lehet, hogy módosítok egy-két helyen a csütörtökön bevetett tizenegyen – mondta a fehérváriak szakvezetője. – Ha változtatok, nem azért teszem, mert elégedetlen voltam némelyekkel, hanem azért, mert még csak huszonöt napja dolgozom együtt a csapattal, és szeretnék megnézni másokat is tétmeccsen.”

Arra kérdésre, hogy elégedett lenne a 2-0-s eredménnyel, inkább eggyel többet szeretne. „Akkor már legyen inkább három-nulla… A futballban nem érdemes előzetesen konkrét eredményről beszélni, úgyis minden a pályán dől el. Annak mindenesetre örülnék, ha az első meccs forgatókönyve ezúttal is megvalósulna, vagyis csak rúgjunk gólt, ne kapjunk.” Korábban meccselt már máltai csapat ellen, s akkor győzelemmel ért véget a Vojvodina edzőjeként az összecsapás. „Még a Vojvodina edzője voltam, amikor négy éve a Hibernians ellen játszottunk, és igen, akkor négy-egyre győztünk. Szép emlékek fűznek hát Máltához, de ezek nem befolyásolnak semmiben. Tudni kell, a Balzan nem amatőr csapat, a keretében számos légiós található. De ez ugyanúgy nem lehet kifogás, mint a várható hőség. A futballban az a szép, hogy tizenegyen játszanak tizenegy ellen, ugyanazon a pályán, ugyanazon a játéktéren – szerintem még az sem számít, hogy egy csapat hazai környezetben, vagy idegenben szerepel. Agresszívan, a győztesek mentalitásával kell küzdenünk, nem foglalkozhatunk senkivel és semmivel, csak magunkkal. Nem mentséget, hanem megoldást kell keresnünk, és hiszem, hogy meg is találjuk.”

Európa liga, 1. selejtezőkör, visszavágó
17. 45 Balzan (máltai) – Videoton – tv.: M4 Sport
Hibernians stadion, vezeti: Filip Glova (szlovák)
Az első mérkőzésen: Videoton – Balzan 2-0

Gavalovits Sándor