Három évre írt alá új csapatánál!
Hat év után elköszönt a lila-fehérek kapusa…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Nagy tehetségnek tartják őt a portugálok…
A középpályára érkezett erősítés…
Hiába a 16 mérkőzésen elért 14 gól…
Három év után búcsút intett a zöld-fehéreknek…
Nem tudta benntartani a csapatot az első osztályban…
Megvan Jürgen Klopp csapatának első nyári szerzeménye…
Köztudott, hogy nagyszámú örmény néptömegek élnek a világ számos pontján, így többek között Oroszországban is. A helyi diaszpóra tagjai úgy gondolták, hogy gyökereik megerősítése céljából létrehoznak egy futballklubot, méghozzá elég komolynak tűnő feltételekkel. Íme társoldalunknak A FutballKutatónak az egyik legfrissebb anyaga.
Az újonnan létrehozott egyesület nevét az őshaza ligájában szereplő FC Ararat Yerevan után kapta és leginkább a régióban élő örmény játékosokra épít majd. Az FC Ararat Moszkvát csupán hónapokkal ezelőtt hívták életre, ám máris korábbi válogatott labdarúgókat tudhatnak soraiban. A leghíresebb közülük az 51-szeres orosz válogatott és egykori Tottenham Hotspur játékos, Roman Pavlyuchenko, de Marat Izmailov és Aleksei Rebko is a csapatot erősíti.
A gárda történetének első idényét a harmadosztályban kezdi, amelyre olyan ellenfelekkel készült fel a napokban, mint a Dorogi FC, a Gyirmót FC Győr hivatalos oldala, vagy éppen a Sepsi OSK.
A csapat otthona a Spartakovets Stadium, mely első körben 5100 néző befogadására alkalmas, ám van körülötte terület, melyre nagyobb tribünöknek épülhetnek majd a jövőben.
Forrás: A FutballKutató
Három évre írt alá új csapatánál!
Hat év után elköszönt a lila-fehérek kapusa…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Nagy tehetségnek tartják őt a portugálok…
A középpályára érkezett erősítés…
Hiába a 16 mérkőzésen elért 14 gól…
Három év után búcsút intett a zöld-fehéreknek…
Nem tudta benntartani a csapatot az első osztályban…
Megvan Jürgen Klopp csapatának első nyári szerzeménye…
Gólerős támadó érkezett az NB II-ből…
Ráadásul ingyen szerezhetik meg a bajorok…
Épül az FC Barcelona öregfiúk csapata…
A csapat hálóőre szerint Messi testi épsége is veszélyben lehet…
Páratlan siker egy gyenge bajnoki idényt követően…
Bizakodhatnak a maradásban a West Ham drukkerek?
Megszólalt az újonnan kinevezett edző…
Tiszta vizet öntött a pohárba, minden kérdésre választ adott…
Az előző idényben 35 bajnoki találkozón 15 gólt szerzett…
Az utolsó percekben Jarrod Bowen találata döntött…
A Lyon színeiben 172 tétmérkőzésen 70 gólig jutott…