Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Mély gödörben a Loki

Újfent kikapott a Debrecen, amely ezúttal a Haladás védelmét nem tudta feltörni.

haladas_debrecen720

1. félidő:

Nem megy a Debrecennek az új évadban. Herczeg András együttese mintha otthon maradt volna a találkozó elején, merthogy alig kezdődött el az összecsapás Sopronban, máris hátrányba kerültek a cívisvárosiak. Wils indításába még bele tudott lépni Sós, pechjére Williams elé került a játékszer, aki tizenötről lőtt védhetetlenül Nagy Sándor kapujába. Megadta tehát az alaphangot a zöld-fehér alakulat, amely a folytatásban sem vett vissza. Több kisebb lehetőséget is feljegyezhettünk, miközben a Debrecen csak szenvedett. Volt dolga a vendégek kapusának, aki egyszer-egyszer bravúrral kellett, hogy védjen. Mezőnyben is inkább a házigazda akarata érvényesült, de a kapu elé érve elfogyott a tudomány. Megdöbbentő volt látni, hogy a korábbi hétszeres bajnok mindössze háromszor találta el a kaput, de veszélyt nem jelentett. S már az első félidő hajrájában cserére szánta el magát Herczeg András. Kuti Krisztián helyét Justin Mengolo foglalta el. Ezt követően némileg veszélyesebbé vált a látogató, de gólt nem tudott szerezni.

2. félidő:

Ott folytatta a Haladás, ahol abbahagyta, eleinte próbált támadást építeni, aminek következtében kapufáig is eljutott, ámde idővel inkább átadta a teret a Lokinak, amely azonban hiába növelte a nyomást, nem tudta feltörni a masszív hazai reteszt. Sőt, olykor indokolatlanul sokat vitte le az alapvonalig a labdát a piros-fehér brigád, amivel nemhogy helyzetbe nem tudott kerülni, jobbára a Haladás jöhetett kirúgással. Majd az utolsó szalmaszálak egyikeként Tőzsér távoli szabadrúgást lőtt kapura, Király azonban védte a középre tartó próbálkozást. Ezen az estén ennyi volt a Loki játékában, megérdemelten nyerte meg az összecsapást a vendéglátó szombathelyi alakulat.

Haladás – Debrecen 1-0 (1-0)
Sopron, 1260 néző, vezette: Berke Balázs
Gólszerzők: Williams (3.)
Sárga lapok: Jagodics M. (76.) ill.: Kuti K. (4.), Szatmári Cs. (55.), Mengolo (81.)
Kiállítva:

Haladás: Király – Medgyes Z. (Halmosi, 80.), Jagodics M., S. Wils, Bosnjak – Simon Á. (Jancsó, 77.), Kiss B. – Rácz B. (Tóth B., 67.), Tóth M., Polgár K. – Williams. Vezetőedző: Mészöly Géza

Debrecen: Nagy S. – Jovanovic, Mészáros, Szatmári Cs., Ferenczi J. – Tőzsér D., Sekulic (Tisza T., 80.) – Könyves N. (Bíró P., 86.), Sós B., Holman – Kuti K. (Mengolo, 35.). Vezetőedző: Herczeg András

Gavalovits Sándor