Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NBI: Parádés meccs Mezőkövesden!

Az NBI 2017/2018-as kiírásának 2. fordulójában a Mezőkövesd hazai pályán alkotott nagyon, hiszen kétgólos hátrányból felállva győzött, és továbbra is száz százalékos!

DFW0Ys7XsAAGq3YStrestiket ünnepelhették a mezőkövesdi társak, az ő góljával dőlt el a meccs, és a hazaiak maradnak a tabella élén! (forrás: twitter.com/MezokovesZsory)

A Mezőkövesd a Debrecen ellen az utolsó percben szerzett góllal győzött, és az NBI második fordulójában is nagyot alkotott a kövesdi gárda. A Paks ellen hazai pályán lejátszott bajnoki első félideje gól nélkül zárult, ám a fordulás után elképesztő dolgok történtek!

Szakály az 56. percben a vendégeknek szerzett előnyt, majd négy perccel ezután Lenzsér révén már 0-2 volt az állás! A 66. minutumban már a szépítés is jött, Veselinovic felelt ezért (1-2). Két perccel később a vendégeknél Kecskés kapta meg második sárga lapját, így emberelőnybe került a Mezőkövesd. Négy perccel a szépítő gólja után, az egyenlítő találat is összejött a hazaiaknak, melyet Baracskai szerzett (2-2)! De ezzel még nem volt vége! Kicsivel több, mint tíz perc kellett ahhoz, hogy 0-2-ről 3-2 legyen az állás! A 77. minutumban Strestik büntetőjével alakult ki a végeredmény, és két forduló után is száz százalékos a Mezőkövesd (3-2)!

A mezőkövesdi gárda már biztosan az élen zárja a 2. fordulót, míg a Paks a még pont nem kieső, 11. helyről, 1 ponttal várja a folytatást.

NBI – 2. forduló
Mezőkövesd – Paks • 3-2 (0-0)
Gólszerzők: Veselinovic (66.), Baracskai (70.), Strestik (77. – büntetőből), ill. Szakály (56.), Lenzsér (60.)
Kiállítás: – , ill. Kecskés (68.)

Nagy Dávid