Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Juventus-siker a két olasz gigász csatájában – videóval

Az USA-ban megrendezett Bajnokok Nemzetközi Kupájának elérkezett a vége tegnap késő este, amikor is két olasz óriás, a Serie A címvédője és az elmúlt szezon másodikja csapott össze egymással. Az AS Roma – Juventus párharc kiélezett volt, akárcsak a legutóbbi bajnoki címért folytatott csata, de ezúttal is a Zebrák gyűrték le a Farkasokat!

IMG_20170731_005629

Mandzukic a kapust elküldve lőtte meg a meccs első gólját (forrás: twitter.com/juventusfcen)

A Gillette Stadium gyepén még magyar idő szerint vasárnapra virradóan a New England Revolution jatszotta hazai bajnokiját az MLS-ben, s még a mi időzónánk szerint szintén vasárnap, tegnap késő este csapott itt össze egymással a Serie A elmúlt szezonjának másodikja és győztese, vagyis az AS Roma, valamint a Juventus!

Az elmúlt idényben a BL-döntőig is menetelő, valamint Olasz Kupát is elhódító Juve elképesztően nagy fölényben játszott az első játékrészben minden tekintetben. A római klub játékosai kaput sem találták, míg a Zebrák háromszor is, s ezekből egy be is akadt! A 29. minutumban a horvát Mandzukic vette be a Farkasok kapuját! A Juve ásza Alex Sandro passza után csapta be a Roma kapusától, Alissont, majd talált a kapuba (0-1)! A szünetig már válasz nem érkezett, így Juventus előnnyel mehettek a csapatok pihenni.

A fordulás ha fordulatot nem is hozott igazán, de a Romának minden tekintetben sikerült zárkózni a riválisához. A 74. percben a Farkasok gólvágója, Dzeko egalizált! A bosnyák támadó Kolarov keresztlabdáját lőtte be (1-1)! A hajrában a Bayerntől a Juve által kölcsönben megszerzett tehetség, Douglas Costa szolgálta ki Bernardeschit – aki pedig a Fiorentinától került a Zebrákhoz – utóbbi pedig épphogy szélesre lőtte a labdát, a lefújásig pedig már nem született gól. Ez azt jelentette – hisz ezen a felkészülési tornán így ment – , hogy tizenegyespárbaj szolgált eldönteni, melyek csapat győzzön a zárómeccsen.

IMG_20170731_005518Az elképesztő Gillette Stadium volt az olasz párharc helyszíne (forrás; twitter.com/juventusfc)

A tizenegyespárbaj

1. sorozat: A Roma kezdte a büntetőket, Tumminello lövését Pinsoglio kifogta, míg Lichsteiner belőtte a sajátját, ezzel pedig előnybe került a torinói gárda (1-0)!

2. sorozat: A folytatásban Pellegrini, és Barzagli sem hibáztak, de így is a Juventus vezetett még mindig (1-2).

3. sorozat: Iturbe és Bernardeschi is követte társaik előző példáját (2-3).

4. sorozat: Peres, valamint Khedira lábai sem remegtek meg, de még mindig a Juventus vezetett (3-4).

5. sorozat: Under belőtte a tizenegyesét, a sor pedig a Bayern Münchentől kölcsönben megszerzett Douglas Costán volt, hiszen eldönthette a találkozót. A brazil élt is ezzel, mivel berúgta büntetőjét, így a Juventus legyőzte nagy riválisát (5-6)!

IMG_20170731_005610Végül a Bayerntől érkező Douglas Costa tizenegyese döntött a Roma ellen (forrás: twitter.com/juventusfcen)

Ezzel tehát győztes meccsel búcsúzott az amerikai turnéjáról a Juventus, amely ha csak presztízst tekintve is, de fontos sikert aratott.

AS Roma – Juventus • 1-1 (0-1), büntetőkkel: 4-5
Helyszín: Gillette Stadium, Foxborough, Massachusetts
Gólszerzők: Dzeko (74.), ill. Mandzukic (29.)

https://youtu.be/EEAZO0uhNhE


A Bajnokok Nemzetközi Kupájának észak-amerikai végeredménye

IMG_20170731_011959

Nagy Dávid