Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ligue 1: A Monaco után a PSG is győzelemmel indult – videóval!

Elstartolt a francia bajnokság, méghozzá egy nagyon sima PSG-sikerrel. A stadionban pedig ott volt a rekordigazolás is: Neymar egyelőre csak utcai szerelésben buzdíthatta a társakat.

Kép: Sport.net

Kép: Sport.net

Sokan várták a PSG – Amiens mérkőzést – főleg a nagy bejelentés óta. Pár napja hivatalossá vált, hogy Neymar 222 millió euró ellenében elhagyja Barcelonát és Párizsban folytatja. A brazil támadó aztán le is nyilatkozta, hogy készen áll a rajtra, mindenképpen pályára lépne a nyitófordulóban. A Paris Saint-Germain-nél azonban csúnya hibát követtek el: elmulasztották a szükséges papírok elküldését a francia szövetségnek, így Neymar nem kapott játékengedélyt és csak a lelátón foglalhatott helyet.

Képtelenek voltunk tehát beérni a Pastore, Cavani, Di Maria csatársorral, akik azért elég jó esélyekkel futottak pályára az újonc Amiens ellen. A mértékadó Transfermarkt adatai szerint a Ligue 1 legértékesebb és a legértéktelenebb csapatai találkoztak – nyilván nem kell ragozni, hogy melyik keret piaci értéke nagyobb. A játék képe ennek megfelelően alakult. Meglehetősen egyoldalú volt a mérkőzés, a hazaiak állandó dominanciája volt jellemző. Unai Emery együttese nem szaporázta különösebben: nem futóversenyben kívántak ellenfelük fölé kerekedni, hanem taktikai, technikai kvalitásaikat hasznosítva próbáltak előnybe kerülni.

Szokásos, 4-3-3-as felállással futottak neki az összecsapásnak, Verratti, Motta és Rabiot voltak a szervezők; oldalt Kurzawa és Dani Alves rohangáltak, elöl pedig a már emlegetett trió próbált helyzetbe kerülni. Betömörülő ellenfelük azonban sokáig szépen tartotta magát. A három belső védővel felálló Amiens nagyon fegyelmezetten szűkítette a területet a saját kapuja előtt és ügyesen próbálták megtartani a labdákat – ennél többet azonban nem tehettek, akkora volt a tudáskülönbség.

Itt-ott azért még döcögött a párizsi támadójáték, de a kilátogatók azért nem mentek hiába: néha egészen bámulatos passzjátékokat produkáltak a sötét mezesek, helyzeteik azonban rendre kimaradtak. Szögletek után különösen veszélyes volt a PSG, az Amiens azonban nagyon szépen tartotta magát és majdnem a teljes első félidőt kibírta bekapott gól nélkül. Egészen a 43. percig kellett várni az első találatra: Dani Alves ívelését elnézte az egyik belső védő, így Cavani zavartalanul vehette át a tizenhatoson belül a labdát és aztán a befejezésénél nem is hibázott. Ez volt a dél-amerikai csatár első helyzete, amit rögtön góllal zárt. Sínen volt a Paris Saint-Germain.

Éles változások a második félidőben sem következtek be. Az Amiens-nél nem kockáztatták a nagy verést, így nem nyíltak ki és nem támadtak vissza. A PSG-nek viszont nem volt oka fokozni a tempót, inkább ellenfelük fáradásában bíztak. Közben vigyázniuk is kellett, hiszen a sérülések elkerülésére is figyelniük kellett; no meg kellett a nyomaték is, hogy teljesen biztos legyen a győzelmük. A tempó így finoman szólva nem volt túl magas. A második félidő kimondottan gyenge iramban telt, kevés helyzettel és spóroló párizsiakkal.

Nagyon úgy nézett ki, hogy az eredmény a lefújásig nem is változik, ám 10 perccel a rendes játékidő vége előtt hibázott hátul az Amiens: kontrát vezethetett a PSG, aminek a végén Cavani passzából végül Pastore talált be. Neki pedig különösen fontos ez a gól hiszen az érkező Neymar jó eséllyel az ő helyére pályázik majd a kezdőcsapatban. Ezzel így ki is alakult a 2-0-ás végeredmény, ami abszolút megérdemelt PSG-sikert jelent. Erősen érződött a szezon elei forma, de nem is strapálták magukat Emery fiai – az igazi erőpróbák majd csak később jönnek majd. A három pont a zsákban, a jövő héten pedig ha minden jól megy, Neymar is csatlakozik. Mi kell még?

https://www.youtube.com/watch?v=KkV05A9Rfs8

https://www.youtube.com/watch?v=ezWmPR9fWHM

PSG – Amiens 2-0
G.: Cavani (42.), Pastore (80.)

PSG: Areola – Kurzawa, Marquinhos, Thiago Silva (Kimpembe), Dani Alves – Rabiot, Motta (Matuidi), Verratti – Pastore, Cavani (Guedes), Di Maria. Edző: Emery.

Amiens: Gurtner – Adenon, Cissokho, El Hajjam, Gouano – Monconduit, Bodmer – Ndombele (Charrier), Fofana, Manzala (Bourgaud) – Koita (Labeau). Edző: Pelissier.

Baranyai Balázs