Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Dortmund már meg is büntette Dembelét

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Ousmane Dembele ma engedély nélkül kihagyta jelenlegi csapata, a Borussia Dortmund edzését, a klub pedig már meg is büntette a játékost. 

ousmane-dembele-borussia-dortmund_19gzcx86eaadw1qmqoza0b5ps5

Forrás: goal.com

A hírek szerint Dembele azért nem vett részt a mai edzésen, mert Párizsba utazott a menedzserével, hogy megbeszéljék átigazolása részleteit a Barcelona képviselőivel. Erről azonban semmilyen formában nem tájékoztatta jelenlegi klubját, a Borussia Dortmundot. A klub sportigazgatója, Michael Zorc egy hivatalos közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy a vezetőedzővel együtt úgy döntöttek, megbüntetik a játékost. Dembele így a hét hátralévő részében nem vehet részt az edzéseken, sőt nem léphet pályára szombaton a Német Kupa első fordulójában, az FC Rielasingen-Arlen elleni meccsen.

“Bármi is jelenik meg a sajtóban, Dembele jelenleg is a Dortmund játékosa. A lépése nyilvánvalóan tudatos volt, ezért döntöttünk a büntetés mellett.” – írta Zorc a közleményben.

A Barcelona továbbra is a PSG-be távozó Neymar utódját keresi. Első számú kiszemeltjük, Philippe Coutinho nagyon úgy néz ki, hogy már nem fog összejönni, így a francia szélső fel fordultak. Dembele szerződésében nem szerepel kivásárlási ár, így klubja, a BVB dönt arról, hogy elengedik-e vagy sem.