Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Játékkal tisztelegnek az államalapítás előtt

Idén immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Hole Hunters Footgolf Sportegyesület szervezésében a 2015-ben életre hívott Szent István Footgolf Kupa, mely minden esztendőben augusztus 20-án az államalapítás évfordulója előtt tiszteleg. A hagyományteremtő célzattal létrehozott kupára csakúgy, mint tavaly, idén is minden hely elkelt. Vasárnap  Monoron 72 sportoló vág majd neki az egynapos versenynek.

DSC07562

Hetekkel a verseny előtt minden regisztrációs hely elkelt…

A kupa idén része a  FIFG World Tour sorozatnak (FIFG 50 pontos megmérettetés), mely egyben magyar ranglista versenynek is számít, a győztesnek pedig 500 ranglistapont jár. A verseny előtt a szervező Hole Hunters Footgolf Sportegyesület elnökével Nagy Balázzsal beszélgettünk – “Nagyon népszerű a Szent István Footgolf Kupa, hiszen idén négy nap alatt elértük a maximum nevezést (72). Ez természetesen nagyban betudható a monori pálya remek hangulatának. Folyamatosan együtt van mindenki és a versenyt élőben nézheti mindenki, akár a teraszról is. A pálya tulajdonosával és az ott dolgozókkal is nagyon jó a kapcsolatunk. Nagyon sokat tesznek azért, hogy mindenki jól érezze magát. Nagyon fontos, hogy mind a három évben támogat minket a Cannabis Energy Drink, valamint köszönjük a támogatást az MFGSZ-nek egyaránt. Az előző két esztendőben egyaránt Bogár Krisztián (FTC Footgolf) nyert, így ha idén is ő végez az élen, akkor véglegesen hozzá kerül a vándorserleg. Próbálunk minden évben valami meglepetéssel készülni, amennyire lehet jó hangulatot teremteni. Szerencsére évről évre egyre több segítséget és felajánlást kapunk, amiért nagyon hálásak vagyunk.”

Bogár_KrisztiánAz elmúlt két esztendő kategóriánkénti győztesei

2015

Abszolút: Bogár Krisztián
Férfi: Bogár Krisztián
Senior: Tajtyi Róbert
Női: Major Ila
Junior: Bacskai Péter

2016

Abszolút: Bogár Krisztián
Férfi: Bogár Krisztián
Senior: Kálló István
Női: Pusztai Panni
Junior: Zsuppán Donát

Megszólaltattunk két tavalyi kategóriagyőztest 

“A Szent István Kupa idáig minden évben emlékezetes volt. Tavaly nagyon élveztem a játékot, és annak ellenére, hogy egy-egy szakasz nem úgy jött össze, ahogyan azt szerettem volna sikerült megszereznem kategóriámban az első helyet, mely feledtette a hibáimat. – emlékezett vissza Pusztai Panni a női kategória tavalyi győztese – Minden fordulóban, minden versenyen saját magamat szeretném legyőzni. Igyekszem fejlődni és minél több jó helyezést begyűjteni akár kategóriámban, akár pedig abszolútban. Természetesen a hétvégén a címvédésre törekszem, de nem leszek csalódott, ha kihozom magamból a maximumot és mégsem jön össze. Próbálok fejben fejlődni, szükségem van arra, hogy egy-egy szakaszra jobban tudjak koncentrálni, illetve soha nem fociztam, így a párom rengeteget segít az egyes rúgások elsajátításában. – majd kitértünk pár gondolat erejéig a hölgyek mezőnyére – A női mezőny szerencsére egyre jobb és folyamatosan bővül, minden pontért és helyezésért meg kell küzdeni a versenyeken. Körülbelül két esztendeje footgolfozom, a női szakág fejlődése pedig mind létszámban, mind a játék minőségében hatalmasat lépett előre. Minden hölgyet szeretettel várunk, segítjük egymást és befogadóak vagyunk. Remélem a mezőny létszáma hamarosan még tovább nő.”

Zsuppán Donát szerint az erőnléttel nem lesz gond, más lesz a döntő tényező – “Igen erős volt a tavalyi verseny mezőnye, a fő riválisom Tajtyi Ákos volt, akit csak pár rúgással sikerült legyőznöm. Azt hiszem mondhatom a nevében is, hogy kiváló verseny volt és nagyon jól éreztük magunkat, hiszen nem csak vetélytársak, de barátok is vagyunk. – kezdte gondolatmenetét a juniorok tavalyi győztese – A nagypályás felkészülés két hete kezdődött a számomra, heti négy edzésen veszek részt, így az erőnléttel nem lehet gond, mentálisan kell majd nagyon odafigyelnem. Nagyon fontos, hogy egy-egy elrontott szakasz után fejben tudjam rendezni a sorokat, és százszázalékosan a következő lyukra koncentráljak. Ha ez sikerül, akkor sikeres verseny lehet a hétvégi is.” 

szent_istvan_borito