Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
Nemcsak, hogy tovább tart a kispestiek veretlenségi szériája, negyedik idegenbeli bajnokiján is győztesen hagyta el a pályát a címvédő.
Érdekes változtatást eszközölt Erik van der Meer erre a mérkőzésre. A Honvéd trénere ugyanis keretbe sem jelölte Eppel Mártont, helyén Danilónak szavazott bizalmat. Talán érthető volt a döntése abból a szempontból, hogy a brazil támadó gyorsaságát kihasználva nyit réseket a házigazda védelmén. Ugyanez igaz a középpályára is, hiszen Kambert egy sorral feljebb, irányító pozícióba tolta a holland, míg az egyszemélyes védekező középpályás Baráth Botond lett, aki remekül érzett rá erre a játékformára.
1. félidő:
Sokat nem kellett várni az első helyzetre, merthogy Cseri beadását Tóth szögletre fejelte, ami azonban nem bizonyult veszélyesnek. Az első perceket a házigazdák nyomták meg, mígnem negyedóra elteltével Tujvel kis híján saját kapujába vett le egy hazaadott labdát, amely a gólvonal előtt gurult végig, érződött a hazaiakon, hogy szeretnék végre ismét megízlelni a győzelem okozta mámort, mindent meg is tettek ezért, egy ízben például Grófnak kellett nagyot védenie, hogy aztán Baráth Botond révén mégis a kispestiek szerezzék meg a vezetést. Danilo akrobatikus mozdulattal tűzte kapura a játékszert, Tujvel szögletre tudta paskolni, ám a sarokrúgásnál nem figyeltek eléggé a piros-feketék védőjére – pardon középpályására – és közvetlen közelről kotorta be a labdát. Ezt követően kiegyenlítté vált a játék, a fővárosiak brazilja valóban bizonyította, hogy gyorsaságban rendre lekörözi ellenfeleit, ám sok pontatlanság miatt nem alakulhatott ki veszély a házigazdák kapuja előtt, míg a sárga-kékek a kontrákkal próbáltak operálni, de a kispestiek térfelén rendre elfogyott a szufla, vagy éppen a visszazáró játékosok blokkoltak.
2. félidő:
Aligha úgy tervezte a második félidő elejét Radványi Miklós, ahogy végül alakult: Tóth Bence megsérült, és a helyére Veselinovic állt be, de bejött a szlovákiai szakember húzása, merthogy új impulzust hozott a találkozóba a szerb támadó. Pedig az első lehetőség a címvédő előtt adódott Lanzafame szabadrúgását követően, de nem adta fel a matyóföldi alakulat, s Cseri beadása után Baracskai Roland egyenlített. Igaz, előtte merészet húzott van der Meer, ugyanis Laczkót lekapta a pályáról, helyére pedig Kabangu személyében egy csatárt állított. A játékvezető a hajrában kiosztott még egy sárga lapot, majd hat perc ráadást jelzett, melynek negyedik percében a nem olyan régen beálló Kabangu került főszerepbe. A légiós egy szép fejessel megnyerte csapatának az összecsapást. A Honvéd immár 11 meccs óta veretlen, sorozatban negyedik idegenbeli bajnokiját nyerte, ugyanakkor megszakadt Davide Lanzafame sorozata, aki az elmúlt öt bajnokin egyaránt eredményes volt, ezúttal csak kapufáig jutott az olasz támadó. Megerősítette helyét az élen a címvédő.
Mezőkövesd – Honvéd 2-1 (0-1)
Mezőkövesd, 3500 néző, vezette: Erdős József
Gólok: Baracskai (72.) ill.: Baráth (22.), Kabangu (90+4.)
Sárga lapok: Veselinovic (88.) ill.: Lovric (30.), Danilo (78.)
Kiállítva:
Mezőkövesd: Tujvel – Farkas D., Hudák D., Pillár, Szalai A. – Tóth B. (Veselinovic, 49.), Keita – Vadnai (Baracskai, 59.), Strestík, Cseri – Koszta M. (Fótyik, 83.) Vezetőedző: Radványi Miklós
Honvéd: Gróf – Latifu (Deák I., 64.), Lovric, Bobál D., Laczkó (Kabangu, 71.) – Baráth – Herjeczki, Kamber, Nagy G. – Danilo, Lanzafame. Vezetőedző: Erik van der Meer
Gavalovits Sándor
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”