Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Döntetlen után szolid győzelmet ért el a Bilbao – videóval

A La Liga 2. fordulójának vasárnapi játéknapjának nyitómérkőzésein egyaránt egy gólos győzelem született. Az Athletic Bilbao az Eibarral találkozott, és Aduriz góljával meg is verte az északi csapatot, hiába kapcsolt magasabb fokozatra az Eibar a második félidőben. A másik mérkőzésen az Espanyol fogadta a Leganest, akik szintén az első félidőben lezárták a mérkőzést, és végig sokkal jobban játszottak a katalánoknál.

w_900x700_27182516d50_7639

Forrás: laliga.es

Eibar – Athletic Bilbao: 0-1 (0-1) 
Gólszerzők: – ill. Aduriz (38.)
Sárga lapok: Kike (25.), Jordan (49.) ill. Boveda (81.)
Kiállítás: Jordan (90.) ill. –

Kiegyenlítetten kezdték a mérkőzést a csapatok. Az 5. percben Arrizablagának kellett egy nagyot védenie  Ander Capa tizenhatosról leadott lövésénél. A 11. percben ismét az Eibar került helyzetbe Inui révén, de labdája épphogy elkerülte a kaput. Kezdett belejönni ezután az Athletic is, nagyon is, hiszen a 38. percben meg is szerezték a vezetést.  Inaki Williams beadása után Aritz Aduriz ugrott a legmagasabbra, majd közelről fejelt a kapu közepébe. Három perccel később ismét az Eibar próbálkozhatott, amikor Ivan Ramis eresztett meg egy lövést a kapura, de a kapus résen volt.

A második félidőben egyre jobban jött fel az Eibar, de az 50. percben a Bilbao jöhetett egy szabadrúgással, ám Mikel próbálkozását Dmitrovic kapus védeni tudta. A 69. percben Inaki Williams lövése szállt el csak centikre a kapu felett. Innentől kezdve viszont az Eibar került fölénybe. A 70. percben Kike fejesét védte bravúrral Arrizabalaga, míg a 73. percben ugyanez történt, de most egy szabadrúgás után fejelhetett Kike. A 77. percben Bebe bal alsó sarokba tartó lövését védte bravúrral a kapus, ám rögtön a kirúgás után már a Bilbao került helyzetbe Muniain középre tartó lövését Dmitrovic védeni tudta. A  84. percben Einrich hagyott ki egy hatalmas helyzetet az egyenlítésre, és már később nem volt lehetősége csapatának, hogy legalább egy pontot szerezzen a mérkőzésen. Ráadásul a 90. percben Jordan második sárgájával idő előtt el kellett hagynia a pályát.

Espanyol – Leganes: 0-1 (0-1) 
Gólszerzők: – ill. Mantovani (28.)
Sárga lapok: Naldo (48.), Granero (51.), Perez (58.) ill. Eraso (73.), Rico (78.), Gumbau (90.)
Kiállítás: – ill. –

Meglepetésre sokkal jobb volt a Leganes az első félidőben, mint a katalán csapat. Több veszélyes támadásuk is volt, amit a 28. percben sikerült gólra váltaniuk. Kétszer is kellett védenie Pau Lopeznek, ám a második kipattanót Mantovani már belőtte. Nemsokára ezután megszerezhették volna a második találatukat is, amikor Gabriel érkezett jól egy beadásra, de lövése éppen elszállt a felsőléc felett. Egy nagyobb helyzete az Espanyolnak is volt a 39. percben, amikor Gerard Moreno lőhetett nagyon jó helyről, de a védők az utolsó pillanatban blokkolni tudtak.

A második félidőben már kevesebb volt az izgalom, a Leganes beállt védekezni, az Espanyol pedig nem tudta feltörni a védelmet. A legnagyobb lehetőségük talán az 55. percben volt, amikor Leo Baptistao  érkezett jól egy beadásra a kapu előtt, de erős fejese a kapu jobb oldala mellett ment el. A meccs egyre durvább lett, de gólok már nem következtek. Ezzel a Leganes a második győzelmét érte el a szezonban.