Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb 2018: Újabb résztvevők a kvalifikáció küszöbén

Az egyes kontinenseken más és más lebonyolítási rendszerben tudnak kvalifikálni az egyes országok válogatottjai a legrangosabb megmérettetésre, a labdarúgó-világbajnokságra, mely a 2014-es brazíliai seregszemlét követően 2018-ban orosz földön méretteti meg a kijutó válogatottak mezőnyét. Az elkövetkezendő egy hétben a klubfutball szünetel, a selejtezősorozatok válogatott szinten pedig folytatódnak minden egyes kontinensen és régióban. Ázsiában egyébiránt végéhez is ér a harmadik és egyben utolsó szakasz, ami azt jelenti, hogy szeptember 5-én meglesz a 4 kijutó ország mellett azon két válogatott nevel, mely pótselejtezőt vívhat a részvételért.

uae-v-saudi-arabia_1n0yqqu8555g81hocnrok8262m

Egyesült Arab Emirátusok – Szaúd-Arábia 2:1
G: Ali Ahmed Mabkhoust (21.), Khalil (60.), ill. Al Abed (20.-büntető)
Kiállítva: Al Hammadi (90+2.), ill.

Tegnap este hivatalosan is megkezdődött az ázsiai selejtezőkör utolsó előtti fordulója, melyet közvetlenül az utolsó is követ majd. Szaúd-Arábia bár vezetett, de az emírségek válogatottja fordítani tudott, mellyel életben tartotta pótselejtezős reményeit.

Az A-csoport záróprogramja

aug. 31. Szíria – Katar
aug. 31. Kína – Üzbegisztán
aug. 31. Dél-Korea – Irán
szept. 5. Katar – Kína
szept. 5. Irán – Szíria
szept. 5. Üzbegisztán – Dél-Korea

A B-csoport záróprogramja

aug. 29. Egyesült Arab Emírségek – Szaúd-Arábia 2:1
aug. 31. Thaiföld – Irak
aug. 31. Japán – Ausztrália
szept. 5. Irak – Egyesült Arab Emírségek
szept. 5. Ausztrália – Thaiföld
szept. 5. Szaúd-Arábia – Japán

Amit pedig még a tabella sugall…

Maximálisan 6 ponttal lehet még szerezni, így azt már most kijelenthetjük, hogy Kína, Irak és Thaiföld számára már csak kötelező formalitás az utolsó két forduló. A ‘B’ jelű kvartettben bár nyert az Egyesült Arab Emirátusok válogatottja, de immáron csak matematikai esélyük van, az is elenyésző. A túloldalon még Katar és Szíria is teperhet, de a sikerhez minden esetben kell a rivális Üzbegisztán és Dél-Korea bukdácsolása. Irán ugyebár kvalifikált a régióból elsőként, Japán jó pozícióban van, Ausztrália sorsa pedig saját kezében.

Íme a csoportok állása a befejező játéknapok előtt 

ae