Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbít az Inter kapitánya

Az Inter ragaszkodik a kapitányához, így a jövőben is számítanak a szolgálatára. Az eddigi remek teljesítményét szerződéshosszabbítással honorálnák.

letöltés

Mauro Icardi olasz lapértesülés szerint hamarosan meghosszabbítja a szerződését az Interrel. Az is kiderült, hogy a jövőbeli kivásárlási ára 110 millió euró lesz, így aki a szerződésének lejárta előtt akarja megvásárolni, nagy összeget kell majd az asztalra tennie ezért.

Az utóbbi időben Icardi az Inter meghatározó tagja lett, és góljaival nagyban hozzájárult csapata győzelmeihez. A kapitánynak még 4 éve van hátra a jelenlegi szerződéséből, azonban a vezetőség nem akar semmit a véletlenre bízni, és már most meghosszabbítanák játékosuk kontraktusát.

A csatár Sampdoriában kezdte a pályafutását, majd 2013-ban történt meg a váltás, és csatlakozott az Interhez. A 2014-2015-ös Serie A kiírásban ő lett a legeredményesebb góllövő a maga 22 találatával.

kép: performgroup

Nagy Gábor