Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mourinho: Türelmetlenek voltak Madridban

2004-ben történelmet írt Mourinho, ugyanis kifejezetten Bajnokok Ligáját még sosem nyert annyira esélytelennek tartott együttes, mint az általa vezetett FC Porto. Azóta a portugál mester már megjárta kétszer a Chelseat, illetve az Internazionale és a Real Madrid csapatát is. Jelenleg pedig a Manchester United alkalmazásában állt.

skysports-football-manchester-united-jose-mourinho-press-conference_3818931

José Mourinhoról már vagy tíz éve megjósolta többek között Sir Alex Ferguson is, hogy egy napon mindenképpen vezetni fogja a Manchester Unitedet is. Ám addig a „Special Onenak” ki kellett még próbálnia magát a teljesen más kultúrát jelentő Serie A-ban is. A topedzői pályafutásban szintén kötelező elemnek számító Real Madridról pedig ne is beszéljünk.

Ugyan a Chelsea-től már két ízben is kirúgták a jó Josét, a szakember és a londoni klub kapcsolata külön kategória, és nem kötnénk rá fogadást, hogy egy napon nem ül le újra a „Kékek” kispadjára. Ettől eltekintve általában sikerrel, úgymond a csúcson hagyott ott mindenkit. BL-győzellemel hagyta ott a Portot és az Intert is.

Csakhogy a Real Madriddal nem sikerült felülnie Európa trónjára, ami hatalmas csalódás lehet még most is számáram lévén még a „Vörös Ördögökkel” is megnyerte már az Európa Ligát.

Mourinho a Real Madriddal 2011-ben kupát, míg 2012-ben bajnokságot és szuperkupát tudott nyerni, ám 2013-ra a rossz formába kerülő csapatnál a belső széthúzás, elégedetlenkedés az ő állásába került. Egy évvel később pedig Carlo Ancelotti megnyerte Ronaldoékkal a Bajnokok Ligáját. Azóta is sokan emlegetik úgy, hogy azt a sikert még „Mou” ágyazta meg. Úgy tűnik, hogy maga az érintett is így gondolja:
„Felkészítettem a klubokat a sikerre, és amikor egy új menedzser jön a helyemre, a lehető legjobb állapotban lévő csapatot hagyom hátra. Megnyertem a Bajnokok Ligáját az Interrel és a Portoval, és aztán mentem el. A Real Madridtól akkor kellett mennem, amikor ők azt akarták.” – utalt rá a United mestere, hogy nem voltak elég türelmesek vele Madridban.

Balogh József