Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbítana két sztárjával az United

Két futballistájával is hosszabbítani szeretne a Manchester United. Az egyiküket sokan nem kedvelik heves természete miatt, míg másikukat a jövő reménységének tartják. Annyi mindkettejükről elmondható, hogy szerves részét képezik a Vörös Ördögök csapatának.

fellafordMaradni szeretnének (Fotó: gettyimages.ae)

Marouane Fellainivel már régóta szeretne hosszabbítani a klub, de lépéseket még nem tettek ez ügyben. A belga középpályást 2013-ban szerződtette a Manchester az Evertontól. Összesen 140 meccsen lépett pályára, és csak 17 gólt és 10 gólpasszt adott. Nyilván nem a gólgyártás az elsődleges dolga csapatban, így ami valóban a feladata azt jól végzi. Jelenleg 2018-ig van hivatalos szerződése, de Mourinho januárban szeretne hosszabbítani vele. Ugyanez a helyzet Marcus Rashforddal is. A fiatal angol csatár 2016-ban robbant be, és azóta is az egyik legnagyobb kedvenc az Old Traffordon. Annak ellenére, hogy csak 19 éves, sokszor ő veszi hátára a csapatot. Kitűnő játékára a Barcelona is felfigyelt, és a katalán csapat a nyáron hajlandó ajánlattal is előrukkolni. A The Independent információ szerint, azonban Rashford maradni szeretne. Pillanatnyilag 2020-ig van szerződése a csapattal. További hírek alapján Ander Herrerában is bízik a portugál menedzser, így nagyon közel állnak a megállapodáshoz.

Mihók Richárd