Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Forradalmár – Lionel Messi (mester szint)

Forradalmár című sorozatunkban a 2010-es évek futballjának legmeghatározóbb alakjait vesszük górcső alá három szinten. Első cikkhármasunkban az ötszörös aranylabdás Lionel Messit mutattuk be igen nagy részletességgel. A hétfőn megjelent kezdő szint olyan információkat tartalmaz, amelyek többségével még egy, a futballban nem járatos személynek is célszerű tisztában lennie a mai világban. A szerdai haladó szint számos érdekességet foglal magába a játékossal kapcsolatban, most pedig következzék a mester szint, ahol mélyebb elemző gondolatokat fogalmazunk meg az argentin zseni jelentőségéről!

messi3

Lionel Messi a labdarúgás történetének egyik, ha nem a legmeghatározóbb alakja. Kedvelői istenítik, ellenlábasai a föld alá kívánják. Egyet azonban mindenkinek el kell ismernie: egészen más volna a labdarúgás nélküle. De miben nyilávul meg leginkább Lionel Messi forradalmisága?

A cselgép

Messit már kisgyermekkorában felfedezték szemetgyönyörködtető trükkjei miatt. Félelmetes, amit a labdával csinál, olykor egész csapatokon is átvágja magát. De mi teszi őt leszerelhetetlenné a pályán?

Ahhoz, hogy egy játékos meccsről-meccsre, évről-évre bármely csapat védelmét képes legyen lóvá tenni, két út vezet. Az egyik (a gyakoribb) eset, hogy az adott támadó egy általa kedvelt cselt teljesen tökélyre fejleszt, így hiába számít rá az ellenfél, mégsem tudják megakadályozni. Ennek a stílusnak az iskolapéldája a Bayern München ásza, Arjen Robben (róla egy későbbi részben bővebben). A másik eset pedig az igen kevesek által képviselt irányvonal, a preferencia nélküli cseljáték, amelynek Lionel Messi a nagy mestere. Messi játékát teljesen kiszámíthatatlanná teszi, hogy gyakorlatilag nincs kedvenc, vagy kedveltebb csele, sőt klasszikus értelemben nem is cselez, hiszen nem mutat be olyan vásári komédiába illő parádékat a játékszerrel, mint mondjuk Neymar. Csak szimplán tudja, hogy hova fog lépni a védője, mindig egy lépéssel ellenfele előtt jár. Játékába a gyönyörűséget az egyszerűség, a lendület, és a villámgyors döntéshozás visz.

https://www.youtube.com/watch?v=_g-dyXWUov8&t=460s

A gólgyáros

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a Messi által termelt temérdek mennyiségű gól mellett sem. Leo tipikusan az a játékos, aki képes bárhol, bármikor, bármivel, bárhonnan gólt szerezni. Ehhez leginkább szintén páratlan játékintelligenciája, és hihetetlen cselezőkészsége segíti őt hozzá. Kitűnően példázza gólérzékenységét csak magában az a tény, hogy amikor 1-2-3 gólt szerez egy meccsen, azt majdhogynem észre sem veszi senki, viszont ha egy mérkőzésen nem sikerül betalálnia, mindenki mélységesen fel van háborodva (holott egy szélső részéről az is szép teljesítmény lenne, ha csak minden második meccsen szerezne gólt). Ezen nincs is mit többet magyarázni, beszéljenek inkább az előző szezonban szerzett góljai:

A csapatjátékos

Ez az a tulajdonsága, ami Lionel Messit magasan a többi támadó fölé emeli. Az argentin zseni úgy lát a pályán, mint a legjobb irányítók szoktak, és nagyon gyakran hozza helyzetbe társait. Sokszor ajtó-ablak helyzeteket is le szokott passzolni a még előnyösebb helyzetben lévő csatártársaknak. Gólpasszai számtalanszor már-már a varázslat határát súrolják, hiszen gyakran felnézés nélkül, teljesen lehetetlen helyről és szögből teremt játszi könnyedséggel helyzetet a társaknak.

A Barcelona

Messi rengeteg kritikát kap azért, mert az argentin válogatott élén nem képes sikereket elérni. Sokan úgy vélik, hogy kizárólag a Barcelonanak köszönheti hírnevét, és más csapatban nem állná meg a helyét. Az minden kétséget kizárva igaz, hogy Messinek sokkal kevésbé feküdne egy olyan csapat játéka, amely időnként kontrákra épít, mert ahhoz jeleskednie kéne a fejpárbajokban (amely magassága miatt igencsak nehéz volna), és nem lenne adott számára egyik legnagyobb fegyvere, a tempóváltás lehetősége. Óriási szerencse tehát, hogy Leo abban a közegben nőtt fel, amelynek a DNS-ébe van kódolva a számára legtökéletesebb rövidpasszos-dominanciával operáló játékstílus.

Tehát Messi nem ért volna ilyen magas szintre a Barcelona nélkül, ezt beláthattuk. És mi a helyzet, ha megfordítjuk az állítást? A Barcelona mire menne Messi nélkül?

Azt már nem olyan könnyű bizonyítani, hogy a klub is ennyire nagyban függ a támadótól. Valószínűleg akkor fogják majd a hiányát érzékelni, ha egyszer visszavonul (esetleg eligazol?). A tiki-taka velejárója sajnos időnként az ötlettelen játék, amikor vagy motiválatlan a csapat,  vagy egy nagyon masszív, feltörhetetlen védelemmel állnak szemben. Ezekben a pillanatokban van égető szükség egy Lionel Messire, aki gyors helyezkedésével lyukat tud robbantani a legstabilabb védősorokba is, illetve az átlagtól teljesen eltérő látásmódjával egy új dimenziót tud adni csapata játékához még akkor is, amikor már látszólag mindent kipróbáltak, ám semmi sem vezetett eredményre.

Lionel Messi tehát maga a Barcelona, és mivel a 2000-es évek óta a futballra a legnagyobb hatást vitathatatlanul Pep Guardiola Barcelonájának forradalmian új szemléletmódja gyakorolta (erről még később bővebben), ezért kijelenthető az is, hogy

Messi a modern futballforradalom egyik vezére.

Következik: Forradalmár – Cristiano Ronaldo (kezdő szint) /Hétfő 19.00/

Írta: Wernigg Márton