Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

„Meglepetésre készülünk…” – Korhut

Alig öt nap van hátra a Svájc elleni világbajnoki selejtezőig, amely az utolsó előtti lesz a kvalifikációs sorozatban.

match_28484_004

Tovább szaporodtak gondjai Bernd Storcknak a hétvégén, miután kiderül, Hangya Szilveszter belázasodott a Honvéd elleni bajnoki előtt, így a Vasas futballistája már Kispestre sem utazott el. Helyére a német szakember a paksi Szabó Jánost hívta be, akinek eddig egyetlen válogatott mérkőzése van. Még 2014-ből, amikor is Pintér Attila irányításával Dániát fogadta Debrecenben a magyar nemzeti együttes. Korábban pedig tagja volt a 2009-es egyiptomi U20-as világbajnokságon bronzérmes válogatottunknak.

Így aztán a Szalai Ádám, Gera Zoltán és Kleinheisler Lászó után Hangya a következő sérült. Eltiltás miatt Svájc ellen Dzsudzsák Balázs és Fiola Attila mellett Priskin Tamás is hiányzik. Utóbbit nemrégiben tiltotta el a FIFA. Ami viszont pozitívum, hogy Korhut Mihály továbbra is elsőszámú balbekk izraeli klubjában. Ugyan még nem teljes a keret, mert Bese Barnabásra még vár egy francia második vonalbeli bajnoki hétfő este, így ő csak kedden csatlakozik a kerethez.

Korhut Mihály örömmel jött ismét, elmondta, szerinte meg lehet lepni a svájci válogatottat idegenben is. „Mindig nagyon jó érzés a válogatott keretéhez csatlakozni, hiszen nincs ennél fontosabb egy labdarúgó számára – kezdte a korábbi debreceni hátvéd. – Ugyan a világbajnokságon már biztos, hogy nem leszünk ott, ennek ellenére nagyon fontos számunkra ez a két mérkőzés is. Svájcnak szeretnénk ezúttal is nehéz pillanatokat szerezni, különös tekintettel arra, hogy az itthoni mérkőzésen sem játszottunk ellene alárendelt szerepet, míg Feröer ellen kötelező megtartanunk a csoport harmadik helyét. Emellett nagyon fontos, hogy szurkolóinknak ismét örömteli pillanatokat tudjunk okozni, hiszen az egész selejtezősorozat során hihetetlen hangulatot varázsoltak mindegyik stadionba, ahol pályára léptünk, végig mögöttünk álltak, amiért nem lehetünk elég hálásak nekik.”

A mieink október 7-én, szombaton Bázelben lépnek pályára 20.45-től, majd három nappal később Feröert fogadják a Groupama Arénában.

~GS~