Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gyerekkori barátján segített Arkadiusz Milik

Mint ismert, a Napoli és a lengyel válogatott támadója pár hete újabb súlyos térdsérülést szenvedett, visszatérésére minden bizonnyal januárig várni kell.

mdium

(forrás: medium.com)

A rehabilitációját már megkezdő játékosról a napokban szép történet jelent meg a lengyel sajtóban. Történt ugyanis, hogy Milik gyerekkori jó barátja és korábbi csapattársa, a jelenleg a Górnik Zabrze-t erősítő Konrad Nowak hasonlóan súlyos térdsérülést szenvedett, mint a Napoli kiválósága. A hír hallatán Miliknek több sem kellett, szinte azonnal Olaszországba utaztatta barátját – aki nem engedhette meg volna magának, hogy külföldi specialista hajtsa végre a beavatkozást – és minden kiadást magára vállalva fedezte a kb. 20 ezer euróra rúgó operáció költségeit. A sors fintora, hogy – mint utólag kiderült – az eset 10 nappal Milik újabb, Spal elleni térdsérülése előtt történt, akinek így barátja megsegítése után már személyesen volt jelenése az olaszországi klinikán.

(zp)